Bárdos Péter, felajánlásként, ideiglenesen a legrosszabb szakaszra hordott zúzott betontörmeléket, de az önkormányzat hamarosan aszfaltoztat is az utcában.

– Mivel az önkormányzatnak nincs megfelelő kisgépe, s a közmunkásai is nők, azokkal meg nem lapátoltatunk, ezért felpakolta a lezúzott betontörmeléket, s az utcák stabilizálását egyelőre ezzel próbáljuk megoldani – mondta érdeklődésünkre Maroslele polgármestere. Drimba Tibor hozzátette: addig marad így a helyzet, amíg az önkormányzat meg nem találja azt a kivitelezőt, aki a Magyar Falu Pályázaton elnyert forrásból meg nem csinálja az utakat.

– Ideiglenes megoldásként teszi így addig járhatóvá a Táncsics utcát, ahol egyébként is lakik, s a község lakói nevében is köszönöm a felajánlását – árulta el a polgármester.

A lelei könyvtárban nemrégiben tartott polgármesteri fogadóórán a helyi, azaz belterületi útfelújításokról is érdeklődtek. A polgármester elmondta, a Magyar Falu Programba bekerült éppen a közel két kilométeres Táncsics Mihály utca szakaszokban történő felújítása.

Az önkormányzat egyébként igyekszik rendbe tenni a község belterületének útjait. – Azt azonban tudni kell, hogy az áprilisban benyújtott pályázatokban szereplő költségek azóta sokkal magasabbak lettek. Az elmúlt körülbelül másfél hétben nyolc kivitelezővel is tárgyaltam – tette hozzá a polgármester azzal, hogy ettől függetlenül négymillió forintért foltoznak/kátyúznak majd a faluban, körülbelül másfél héten belül…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest