A Návay iskola szülői munkaközössége kérésére ezzel is hozzájárul az iskolások Mikulás csomagjai összeállításához a helyi képviselő-testület.

Decemberre napolta el a testület Tóth Imre igazgató kérésre a Návay iskola beszámolójának meghallgatását novemberi ülésén a földeáki képviselő-testület, de tudomásul vette a polgármester a két ülés közti történésekről szóló beszámolóját.

Döntött arról, hogy jövőre nem változtat a helyi adók mértékén (független attól, hogy a koronavírussal kapcsolatos rendkívüli helyzet miatt ezt nem is tehette volna meg).

A testület jóváhagyta a Návay iskola szülői munkaközössége kérését, s döntött arról, hogy valamennyi, azaz mind a 220 iskolás számára megvásárolja a csokimikulásokat és a csomagba való édsségeket.

A testület kiválasztotta a Makói utca 46. alatti orvosi rendelő felújítása és fejlesztése műszaki ellenőrét.

A képviselők (miután egyik bizottság sem javasolta) nem támogatták ugyanakkor a helyi polgárőr szervezet kérését, mely azt célozta, hogy a jelenlegi helyükről, azaz a Makói utca 38. szám alatti régi orvosi rendelőből, a régi rendőrőrsre/szolgálati lakásba, azaz a Vásárhelyi utca 19/a. szám alatt bérelhessenek helyet maguknak.

Hajnal Gábor polgármester elmondta, hogy a kiszemelt, önkormányzati tulajdonú ingatlan szolgálati lakás része nagyon rossz állapotban van, míg a másik, részét az önkormányzat a Kegyeleti Kft-nek adta ki, s azt irodaként és a temetkezési kellékek raktáraként használják. A szolgálati lakásban egyébkén nincs fűtés, nincs víz és áram sem ott van, ahol annak lennie kellene. A polgárőrük a jelenlegi helyük felújítására egyébként már korábban pályázhattak volna a Magyar Falu Programban, de nem tették.

A testület elfogadta a belső ellenőrzés 2022-es tervét, Herczegné Varga Anikót, az ügyrendi bizottság elnökét választották a DAREH Önkormányzati Társulásba, melynek tagja Hajnal Gábor polgármester és Tóth Imre alpolgármester is.

A testület döntött arról, is, hogy a községháza nagytermébe és a hatalmas déli ablakokkal rendelkező, így nyáron gyorsan felforrósodó,, de nem szellőztethető folyosóra mennyezeti klímát szerelhessen a munkálatokra a legjobb árajánlatot adott, vásárhelyi Baranyi Hűtéstechnika Kft., bruttó 3 millió 89 ezer 231 forintért. Az önkormányzat saját költségvetéséből fizetett klíma felszerelését az tette lehetővő, hogy a szolgáltató cég egy év után és egymillió forintért biztosította a klímákhoz szükség áram mennyiségét.

A testület a nyugdíjba vonuló Farkas Sándorné, könyvtáros helyett Nagy Ibolyát, a művelődési ház művelődésszervezőjét választotta január elsejétől a Földeák Községért Közalapítvány kuratóriumi tagjává.

A testület tulajdonosi hozzájárulását adta az Investment Mérnöki és Fővállalkozó Kft. részére, hogy a Modern Városok Program Hódmezővásárhely és térségében a Földeák-Makó közti kerékpárút fejlesztésben. Illetve jóváhagyta a Makói Kistérség Többcélú Társulás 2022-es belső ellenőrzési tervét.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest