Felnőtteknek indít gyöngyfűző szakkör a pitvarosi művelődési ház. Ma még lehet jelentkezni a jövő áprilisig zajló, kéthetente mintegy másfél órás elfoglaltságot jelentő programra.

Remek programot találtak ki a kézügyességüket kipróbálni akaró és a pepecselő munkákkal bíbelődő, kikapcsolódó pitvarosiaknak a helyi művelődési ház.

Jövő szerdán, azaz november 24-én, délután fél 5-ös kezdéssel gyöngyfűzési szakkört indítanak ugyanis – elsősorban a felnőttek számára. A szakkört a tervek szerint kéthetenként rendeznék egészen 2022. áprilisáig.

Egy foglalkozást körülbelül másfél órásra terveznek. A résztvevők száma limitált,.

A jelentkezéseket messenger üzenetben, személyesen vagy a 06/62-292-032-es telefonszámon, még ma november 19-én is várják.

A gyöngyfűzés egyébként nem csak remek kikapcsolódás, elfoglaltság, de meglehetős türelmet igénylő, de nyugtató hatású elfoglaltság, mely végeredményének is örülni fog a készítője.

A gyöngyfűzés története évezredekre tekint vissza. Mindez annak köszönhető, hogy a gyöngyök általában tartós anyagokból készülnek, amelyek az idő múlásával sem korhadnak el, ellentétben a textilekkel vagy a papírral. Bár az első emberek még nem használtak kerámiát vagy fémet, csontból vagy állati szarvakból készült gyöngyeik azonban így is megmaradtak, csakúgy, mint a kagylóból vagy korallból készült változatok. Az első gyöngyök lyukat kagylóhéjakból vagy kődarabokból készültek, amelyeket indákra fűztek fel. Idővel feltűntek az üreges csontokból készült gyöngyök, majd a kőeszközök megjelenésével lehetővé vált a faragás és az átlyukasztás – így őseink már képesek voltak fogakból, kagylókból, magvakból és állati szarvakból gyöngyöt készíteni.

És eleink asszonyai pártáit, azaz fejfedőit is szívesen díszítették gyöngyökkel…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest