Az NKA Múzeumok Kollégiuma által nyújtott támogatás segítségével a makói József Attila Múzeumnak a Kesztner Zoltán ebédlő garnitúrájának darabjait sikerült megvásárolni. A  bútorokat 46 évvel ezelőtt vásárolta meg Börcsök Antal az egykori villanytelep vezetőjének unokájától. S azóta a Börcsök család őrizte ezt a makóiaknak oly fontos műtárgy együttest. De miért is olyan fontos ez a bútor együttes? – teszi fel a kérdést Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Múzeum igazgatója portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Kesztner Zoltán a makói villanytelep igazgatója, József Attila makói évei alatt egyik barátja.

„Kesztner Zoltán bátyám fogadja szeretetem jeléül. Makó, 1922. december 19. József Attila”. Ez a dedikáció olvasható József Attila a Szépség koldusa című verseskötetének egyik példányában. „Kesztner Zoltán bátyámnak, minden világosságok gyűjtőjének” – ez pedig a Nem én kiáltok című kötete egyik példányának ajánlása. A Nem én kiáltokból két másik dedikált darabot is őriznek: „Kesztner Zoltán bátyámnak magammal és szeretettel, hogy együtt ügyeljünk a kristályderekú gépek énekeire a fényesség érésekor” – ez a rövidebbik ajánlás. Ez a hosszabb: „Kesztner Zoltán bátyám fogadja szeretettel és szeretve. Talán széna van itt kazalra hányva: Akad-e szélvihar, amely mindenüvé elvigye szagát? – Ültessük arcunkba a villanytelepeket, érett égboltok csüggenek szívünkről: Menjünk együtt az utakon, mindenki lássa, hogy mennyire barátok vagyunk. – Megrázhatom fáimat, már közelednek a testvéreim. De Zoltán bátyámnak mit adhatok még?”

József Attilának városunkban, több pártfogója is akadt, Atyai barátja lett a tizenöt éves fiúnak a különbözeti vizsgára őt felkészítő tanár, Galamb Ödön, aztán a francia ősökkel bíró Espersit János ügyvéd, a szabadságjogok híve, írók, festők mecénása. De a sort folytathatjuk Könyves-Kolonics József ügyvéddel, Juhász Gyulával, Sajtos Gyulával is.

Ebbe a szabadgondolkodó társaságba tartozott a rahói születésű Kesztner Zoltán elektromérnök, aki a Ganz és Társa Villamossági Rt.-nél volt pályakezdő, irányította a pozsonyi villamosvasút építését, majd igazgatóhelyettesként vezette ezt a társaságot huszonhárom évesen.

Dolgozott Moszkvában, Olaszországban, részt vett Egyiptomban az asszuáni vízműtelep építésében, aztán 1912-ben Makóra került, ahol nyugdíjazásáig a villanytelep vezetője volt.

A Liget utca 3. alatti telepen három „kristályderekú gép”, azaz egyenként százezer watt teljesítményű, szenes kazán által működtetett berendezés szolgáltatta az áramot. Az udvaron gyümölcsfák, betonkád, virágoskert.

A házigazdát mint fontos beosztásban lévő személyt 1918-ban beválasztották a helyi nemzeti tanácsba, de Kesztner ezt a fajta feszültséget nem nagyon bírta. Egy évvel később már nem vállalt politikai szerepet.

A visszaemlékezések szerint különc, játékos, filozófikus ember volt, ellensége minden sablonnak, doktrínának. Szenvedélyes sakkozó, kedvtelésből iparművésszé képezte magát, kocsmázott, művészeket látott vendégül a házában, és a házvezetőnőt családtagként kezelte. Ha nem volt más dolga, kora reggeltől késő estig, illetve az utcán, sétálás közben is olvasott, nagy könyvtárat gyűjtött, három szobájuk tele volt bútorokkal. Egy részük később a múzeumé lett, de még a közelmúltban is bukkant föl olyan tálalószekrények, amely bizonyíthatóan Kesztneréké volt, tehát látta József Attilát.

A mérnök a verselő gimnazistát felnőttként kezelte, szívesen sakkozott vele. Többnyire a verandán vagy az udvaron ültek. Amikor Kesztner fogadásból nem gyújtott rá, sakkpartnere cigarettázott helyette, és fújta rá a dohányfüstöt. Beszélgettek, a negyvenhét éves a tizenhét évessel. Akinek nyilván még alakult az egyénisége, de makói tartózkodása alatt írta például a Megfáradt ember című verset, amit a legjobbak között tartanak számon.

Arról, hogy jól megértették egymást Kesztnerrel, nem csak az idézett dedikálások hangvétele árulkodik, hanem az is, hogy – mint Tóth Ferenc írja József Attila makói évei című munkájában – a költőnek külön szobája volt a házban, és a gondját viselték. Amikor a kapun mászott be éjjel, mert a család már aludt, és a nadrágját fölhasította a kovácsoltvas lándzsa, reggelre megvarrva várta a ruha, mehetett benne iskolába.

A költő 1929-ben azt vallotta, addigi életének, és talán annak is, ami még hátravan, legboldogabb éve „a makói villanytelep cseresznyefáinak árnyékában telt”.

A megvásárolt bútorok között található, 3 nagy fekete, üveges tálaló szekrény, 1 db nagy étkező asztal / fekete színű/ összecsukható 10 db textillel bevont fekete, támlás szék.

A garnitúra így egyben értékes, hiszen egykor József Attila a Kesztner-család tagjaival együtt ezen asztal mellett ülhettek. A múzeumunkban őrzött közel 70 db eredeti József Attila által írt versek kéziratok mellett olyan tárgyakat szerzeményezzünk, melyek bizonyíthatóan kapcsolhatóak a nagy költőhöz. Az országunkban található 5 József Attila emlékházak közül, eddig is a makói gyűjtemény büszkélkedik a legtöbb József Attilához kötődő tárgyakkal. A bútorok ezen műtárgyakat számát gyarapítja, s terveink szerint az Espersit-házban megújuló József Attila kiállítás fontos részévé válhat.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest