Halmágyi Pál szerint az akkor született versekből mindent meg lehet tudni: miért tört ki a forradalom? Mi történt azokban a napokban Budapesten, és mi lett a forradalom vérfojtása után. A történész, nyugalmazott múzeumigazgató négy magyar költő verseit ajánlja olvasóink figyelmébe október 23-ára emlékezve.

Halmágyi Pál kérdésünkre felidézte, hogy 1956 október 23-án éppen ilyen szép, napsütéses, őszi idő volt, mint most, szinte “októberi március” volt.

– És valóban, mindenki, az akkori pesti fiatalok úgy élték meg ezt a napot, mint március 15-ét annak idején a pesti forradalmi ifjúság, Vasvári, Petőfi, Jókai és a többiek vezetésével – fogalmazott.

A felvonulók ellepték az utcákat, énekelték a hazafias énekeket, lobogtak a nemzeti színű zászlók, melyek egy pillanat alatt lyukas zászlók lettek.

– A gyűlölt Rákosi-címert valaki kivágta az elsőből, és utána eltűnt a Rákosi-címer. Az a címer, amely mindennel szakított, ami a magyarság ősi jelképeire jellemző volt. Ezt a címert soha, senki nem szerette, nem fogadta el, nem érezte magáénak, éppen úgy, mint Rákosit sem, és azt az egész rendszert – emelte ki.

65 évvel az események után már több generáció született, s ma már alig vannak köztünk olyanok, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek. Makón is nagyon kevesen élnek már azok közül, akik felnőttként részt vettek a forradalomban – mondta el Halmágyi Pál.

Hangsúlyozta: azoknak a makóiaknak, akik gyerekként, vagy középiskolásként átélték ’56-ot, ma is a fülükbe cseng az Aradi utca kövezetén csikorgó lánctalppal vonuló szovjet tankok hangja. Október 24-én reggel kezdődött és egész délelőtt tartott, ahogy Románia felől jövet Szeged felé vonultak tovább az orosz tankok, eltiporni a forradalmat.

– Most azon a helyszínen állunk, ahol állt a gimnázium előtt a szovjet hősi emlékmű; a hatalmas obeliszk, tetején a vörös csillaggal. Ezt 26-án, délután, a makóiak ledöntötték. Ezzel mindenki számára világossá tették, hogy elég volt a Rákosi-rendszerből, elég a szovjet megszállásból. Attól helytől néhány méterre áll ma a jelképes három kopjafa, ami ’56-ra emlékezteti a makóiakat. Ma már azokra a makóiakra is emlékeztetnek bennünket, akik áldozataik voltak annak a rendszernek – mondta kérdésünkre Halmágyi Pál.

Mint rámutatott, ezeknek a generációknak nem kell elmagyarázni ötvenhatot, érezték, tudták, a szívükbe égett az a két hét. Azóta azonban felnőtt több generáció, akik csak az iskolában tanultak, de inkább csak hallottak róla.

– A’48-as forradalmat mi sem éltük át, mi is csak tanultuk az iskolában, de olvastuk Petőfi költeményeit, olvastuk Jókai lobogó leírásait a csatákról, láttuk Than Mór festményeit, ahogy a vörös sapkás honvédek harcolnak és meghalnak a hazáért. Én most is azt ajánlanám, hogy nyúljunk a magyar irodalomhoz! Az akkor született versekből mindent meg lehet tudni, hogy miért tört ki a forradalom, mi történt Pesten, és mi lett utána – hívja fel a figyelmet a nyugdíjas igazgató.

A történész négy költőt idéz, elsőként Illyés Gyulát, aki 1950-ben írta meg az Egy mondat a zsarnokságról című versét. Mint hangsúlyozta: aki ezt a verset elolvassa és végiggondolja, az tudja, megérti miért tört ki ’56.

– Illyés Gyula pontosan megérezte, hogy mit okoz a lelkekbe, az érzésekbe, a társadalomban, az egész magyar népben a kommunista diktatúra, mögötte a Szovjetunióval – továbbá hozzátette: a vers hiába született meg 1950-ben, legelőször 1956. november másodikán jelent meg nyomtatásban, az Irodalmi újságban. ’56 után ismét betiltották a verset, a költő nem élhette meg a rendszerváltást, s azt, hogy újra szabadon kinyomtassák költeményét.

A következő költő Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című verse. Halmágyi Pál felidézte, a vers a forradalom idején született, és ez is abban az újságszámban jelent meg november másodikán. A forradalom leverése utáni napokban született egy másik, kevésbé ismert verse a költőnek, az Egy körúti sírkeresztre című.

– Van még egy gyönyörű vers, Márai Sándortól a Mennyből az angyal. Az író már ’48-ban elhagyta Magyarországot, mert nem kapott levegőt, megérezte, mi jön. Ekkor már Amerikában volt, New York-ban írta meg ezt a verset. A költemény azért is született, hogy a nyugati világnak, – akikből ekkorra Márai már végképp kiábrándult, mert semmi segítséget nem nyújtottak a harcoló Budapestnek – próbálja megmagyarázni, mi volt a forradalom, és mit jelent a szabadság a magyar népnek – fogalmazott.

Halmágyi Pál még egy, nyugaton született verset ajánlott olvasóink figyelmébe: Faludy György: 1956, te csillag című versét. Rámutatott, bár Faludyt nem erről az oldalról ismerjük, pedig megjárta Recsket, ő ’56-ban ment el, hiszen tudta, hogy mi következik.

– Nézetem szerint ezek a versek talán érzelmileg meg tudják fogni a mai fiatalságot, ha megfogja őket március 15., ’48, akkor talán ez is, és megérzik, hogy mi volt ’56 – hangsúlyozta Halmágyi Pál.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest