A korábbi évek hagyományát folytatva az idei évben is vetélkedőt szervezett a József Attila Múzeum, amelyen közel ötven diák vett részt csütörtökön.

4-5 fős csapatokban, állomásról állomásra járva ismerhették meg a forradalom makói eseményeit a résztvevő diákok a kiállítás, valamint a különböző tárgyi emlékeken keresztül.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretein belül rendezett vetélkedő szervezője, Csengeriné Szabó Éva örömét fejezte ki, hogy a József Attila Gimnáziumból több osztály és csapat is jelentkezett a vetélkedőre, amely négy helyszínen zajlik, és ahol különböző instrukciók szerint kell felderíteniük a makói eseményeket.

A múzeumpedagógus elárulta, a forgószínpad-szerű vetélkedő végén meg is beszélik a diákokkal a feladatokat, a legügyesebb csapatoknak pedig egy kis meglepetéssel is készülnek.

– Úgy gondoljuk, illetve a diákok, tanárok visszajelzései is igazolnak minket, hogy szeretik, és örömmel oldják meg a feladatokat, kicsit kiszakadva az iskolai közegből, de mégis olyan téma iránt keltjük fel az érdeklődésüket, amit tanulnak – emelte ki Csengeriné Szabó Éva.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest