Két év börtönt kapott, mert havi díjat kért és kapott a bordélyban szorgoskodó kéjnőktől.

A Fővárosi Ítélőtábla a napokban hozott jogerős ítéletével az egykori popzenész büntetését azzal hagyta helyben, hogy az ügyészi fellebbezésnek részben helyt adva, mintegy 2.7 millió forint bűncselekmény során szerzett összegre vagyonelkobzást is elrendelt.

2020. november 13-án hirdetett elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék abban a bűnügyben, amelyben az egykori az egykori UFO együttes frontembere, Varga Zsolt és két társa 2010. és 2011. évben hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyba fiatal, magyar nőket közvetítettek és utaztattak ki. A bordély vezetője „jutalékot” fizetett, a volt énekes a kéjnőktől menedzselésükért „havi díjat” kért és kapott azok prostitúciós tevékenységéből származó jövedelméből. A férfi három „ügyfelétől” megtévesztéssel milliós összegeket vett át, amelyeket befektetni ígért, azonban azokat magára és az együttesre költötte.

Az eljáró törvényszék a volt énekest bűnösnek mondta ki több rendbeli kerítés, csalás, valamint kitartottság bűntettében, ezért 2 év börtönbüntetésre, 3 000 000 forint pénzbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Fővárosi Ítélőtábla a napokban hozott jogerős ítéletével az egykori popzenész elsőfokú ítéletét azzal hagyta helyben, hogy az ügyészi fellebbezésnek részben helyt adva, vele szemben mintegy 2.7 millió forint bűncselekmény során szerzett összegre vagyonelkobzást is elrendelt.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest