Megnyitotta kapuit kedden a nyolcadikosok előtt a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium, hogy betekinthessenek a pályaválasztás előtt álló diákok az intézménybe, leendő szakmáikba.

– Évekre visszamenő, régi hagyománya van a Mentornapnak, amellyel szeretnénk segíteni a nyolcadikosoknak, végzős diákoknak a pályaválasztásban. Itt még játékos formában, később pedig olyan rendezvényeink is lesznek, ahol komolyabban megismerkedhetnek a szakmáinkkal, ágazatainkkal – tájékoztatta portálunkat Papós András.

A Mentornap során a leendő Návaysok LEGO-robotokat is programozhattak, illetve próbálhattak ki, de a csomagolás és a pénzzel kapcsolatos feladatok is előtérbe kerültek, továbbá a festő szakma rejtelmeibe is elmélyedhettek a résztvevők.

A megbízott igazgató kiemelte: a Mentornap egyre népszerűbb, minden makói általános iskolából és az összes környékbeli településről is érkeztek a rendezvényre. A sajtó érdeklődésére továbbá hozzátette, nagyon sok olyan diákjuk van, akik korábban a Mentornapon kaptak kedvet az iskolához.

– Úgy igyekszünk válogatni a szakmáinkat, hogy a környék munkaerőpiacának megfeleljen, ez pedig azt jelenti, hogy aki nálunk végez,  az nagy valószínűséggel el tud helyezkedni. Nagyon sokszor volt már példa rá, különösen az utóbbi időkben, hogy a gyakorlati helyeink, most már duális képzőpartnereink, ott marasztalják a nálunk végzett, leendő munkásaikat, akik munkaszerződéssel elkezdhetik az életüket – mutatott rá Papós András.

Aki pedig lemaradt volna a Mentornapról, annak sem kell sokáig várnia az iskola következő programjáig, hiszen jövő héten rendezik meg a Cégek Piacát, ahol a duális partnereik, illetve azok a cégek vesznek részt, akikkel szeretne együtt dolgozni az iskola. A rendezvényre sok szeretettel várják az általános iskolák képviselőit és tanulóit is.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest