Halált okozó közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki két és fél évvel ezelőtt egy biciklis nő halálát okozta Újszegeden. A vádirat szerint a nő reggel fél hétkor közlekedett a belváros felé.

Az útelágazástól körülbelül 120 méterre még legfeljebb 55 km/h sebességgel hajtott, amikor a forgalmi lámpa piros jelzésre váltott. A nő azonban nem állt meg, hanem gyorsított. A kereszteződésbe 85 km/h-s sebességgel úgy száguldott be, hogy addigra az útvonalára merőleges sávokon már megindult a forgalom.

A védett útvonalon neki balról, szabályosan közlekedő jármű sofőrjének reális esélye sem lett volna elkerülni a balesetet, így utasával együtt belehajtott a nő kocsijának hátuljába. A vádlott autója az ütközés, valamint annak nagy sebessége folytán megperdült, tovább sodródott, majd az oldalával nekiütközött egy kerékpárúton szabályosan haladó biciklisnek, végül a kereszteződés túloldalán, egy villanyoszlopról visszacsapódva állt meg.

Az ütközés következtében a kerékpáron ülő nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vétlen jármű sofőrje és utasa könnyű sérüléseket, míg a vétkes sofőr nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedtek.

A nő a közlekedése során megszegte azon KRESZ-szabályokat, miszerint a jelzőlámpa piros fényjelzése estén továbbhaladni tilos, és az útkereszteződés előtt meg kell állni, illetve lakott területen 50 km/h-s sebességnél nem szabad többel hajtani. Szabályszegései következtében szándékosan és közvetlenül veszélyeztette a közlekedésben részt vevő sértettek életét.  A járási ügyészség 7 év 6 hónap börtönt és 8 év közúti járművezetéstől eltiltást kért a nőre beismerés esetére.

Forrás: 24.hu

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest