A nemrégiben az év legkiemelkedőbb artistájának választott makói származású Nagy Ferenccel beszélgettünk, aki az artista szakmához vezető útról mesélt, és megtudtuk azt is, hogy nagyon kötődik szülővárosához, szereti Makót.

Az artista jelenleg Franciaországban tartózkodik családjával, és egy hatalmas show-ra készülnek. Megkeresésünkre mesélt nekünk az artistaképzésről, a lemondásokról, a sikerekről, a családjáról és a jeles díjról is.

Mikor jutott eszedbe először, hogy artista legyél?

Az alapötlet úgy jött, hogy otthon beszélgettünk nagyjából hetedikes koromban a szüleimmel, és a tv-ben volt egy artista bemutató, artistaképző intézmény, és a cirkuszi világ is nagyon tetszett. Édesapám akkor elmesélte, hogy a nagyapám is cirkuszokban zenélt, és akkor viccesen azt mondta, hogy próbáljam meg, ha szeretném, és ezt én komolyan is vettem. Általános iskolában már sporttagozatra jártam, onnan kerültem át a Keri tornacsapatába, ott szertornáztam, és utána pestre kerültem 14 évesen. Már akkor is túlkorosnak számítottam, de végül sikerült teljesítenem a követelményeket, és felvettek az artistaképző iskolába. Mai napig bennem van egy emlék, amit nem tudok elfelejteni. Amikor felvettek az artista képzőbe, és utaztunk fel Pestre a szüleimmel, akkor mondták még a kocsiban, hogy „fiam még most meggondolhatod magad…” Persze ezt viccesen említették meg, és természetesen nem is gondoltam meg magam.

Hogyan folyik az oktatás és a képzés egy ilyen intézményben?

Az iskola úgy nézett ki, hogy hétfőtől péntekig, háromnegyed 8-tól délután 1-ig különböző óráink voltak az artista tevékenységekkel kapcsolatban. Többek között akrobatika órák voltak, és egyéb erősítő gyakorlatok. Az ugródeszka csoportba is bekerültem, de ezen kívül zsonglőr és különböző táncórák is voltak. Folyamatosan be voltunk táblázva délután 1-ig, és csak utána volt időnk pihenni, majd háromnegyed 2-től indult az általános oktatás a humán tárgyakkal. Ez 4 évig volt, aztán leérettségiztünk, volt egy plusz év, az ötödik év, ott már nem voltak humán tárgyak.

És akkor gondolom utána elkezdtél dolgozni…

Amikor kikerültünk az iskolából, és elkezdtük a világot járni, akkor napi 2 óra edzés volt nagyjából, de amikor új számokat gyakoroltunk akkor 4-6 óra edzésekre visszaálltunk. Most például Franciaországban vagyunk, és két hete minden nap a showt gyúrjuk, reggeltől estig mennek a próbák, vannak fénypróbák, technikai próbák, tehát egy teljes előadást készítünk elő.

A kemény, és lemondásokkal járó iskola után hogy érzed, kifizetődött mindez?

Nagyon-nagyon. Az a lemondás, amit meg kellett tenni tinédzser korban, gondolok itt a bulikról főleg, nagyon kifizetődött. Ez ezzel jár. Úgy kell felfogni, mint az élsportot. Csak ennek élünk. Úgy érzem, hogy jól választottam. Voltak nehezebb periódusok persze, de minden hivatásban előfordulnak. Amikor tanultunk akkor neveltük a gyümölcsfát, most pedig szedjük le a termést. Országról országra járunk, megismerünk különböző kultúrákat, embereket. Nagyon szeretem ezt a légkört.

Meddig lehet egy artista artista?

Ugyanúgy működik ez, mint az élsportolóknál. Én nehéz fizikai akrobata vagyok, terheli a testemet, úgyhogy nem fogom tudni sokáig csinálni, 32 éves vagyok. Még nagyjából 5 évre számítok, és utána megállunk.

Jelenleg hol élsz?

Budapesten élünk, az a bázisunk igazából. Dehát nagyon keveset vagyunk otthon…

Makóra szoktál járni?

Amikor hazajövök bárhonnan, alszom egyet, és a legelső utam Makó, ott van a családom. Fordítva is így van. Utazások előtt is mindig ellátogatok szülővárosomba és a családomhoz. Nagyon kötődöm Makóhoz, nekem Makó volt minden, amíg nem költöztem fel Pestre. Nagyon szeretem, örülök, hogy onnan származom, és örülök, hogy azokat az értékeket viszem magammal, amit egy vidéki város meg tud adni.

Ha jól értesültünk, nemrégiben egy jeles díjat is kaptál. Mondanál erről pár szót?

Van egy artista szakszervezet, akik kineveztek 5 nagy neves zsűrit a szakmából, és ők 5 jelöltet választottak ki, köztünk engem is. Én voltam az egyedüli, aki nem artista dinasztiából származik. A díj neve  Karádi-díj, ami tulajdonképpen az év artistájának felelne meg. Volt ugye a zsűri, aki nevezte a jelölteket, és az artista közösség szavazhatott erre az öt emberre, és a szakma úgy döntött, hogy én kaptam idén meg ezt a díjat. Nagyön örültem neki, és a gratulációk is nagyon jól estek.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő, -aki jelen esetben szintén sikeres-, tartja a mondás.

Igen, párom nélkül nem lennék az, aki vagyok a mai nap. Együtt csináljuk, együtt érjük el a sikereket. 17 éve dolgozunk együtt, és már 10 éve párkapcsolatban vagyunk, és van egy gyönyörű kislányunk is, aki szintén velünk járja a világot. Ezt igazából csak így lehet csinálni

Hány országban jártatok eddig?

Azt kell mondanom, nem elégben, még nagyon sok országba szeretnénk eljutni. Európában majdnem minden országot ki lehet pipálni, Ázsiában is több országot bejártunk már, de még az Ausztrália, és Amerika tervben van. Ami késik nem múlik.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest