Magasabb fokozatba kapcsolt az illegális hulladéklerakók megszüntetése, elindult egy úgynevezett hulladékradar alkalmazása – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence a Csörög és Sződliget közigazgatási határában található illegális szemétlerakó felszámolásáról tartott sajtótájékoztatón közölte: az alkalmazás segítségével aki illegális hulladéklerakót lát, az le tudja fotózni és a felvételt be tudja küldeni.

Egy támogatási program is indult többmilliárdos kerettel, amelyre lehet pályázni a Tisztítsuk meg Magyarországot! projekt keretében, hogy önkormányzatok és civil szervezetek a saját településük külterületéről, környezetéből elszállíthassák a hulladékot – tette hozzá az MTI-hez eljuttatott hangfelvétel tanúsága szerint az államtitkár, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője.

A folyamat következő lépcsője, amikor a helyi önkormányzat és a helyi vállalkozók fognak össze környezetük megtisztításáért – jelezte. Rétvári Bence hangsúlyozta: elfogadhatatlan az erdőszélen, réten eldobált autógumi, hűtőszekrény, háztartási hulladék.

“Egy rendezett ország, amelyik ad magára, ezt nem engedheti meg” – hangoztatta. Kiemelte, a cél a szemléletformálás, hogy a következő generációk ne szokjanak hozzá, ne tekintsék természetesnek ezeket az állapotokat. Továbbá ennek a hulladéknak az összegyűjtése azért is fontos, mert terheli, szennyezi a környezetet – mondta az államtitkár.

Hozzátette, a természetvédelem első lépése a saját környezetünk megtisztítása az illegális hulladéklerakóktól. Emellett kamerarendszerek is kiépülnek a további illegális hulladéklerakás megelőzésére.

Azért indította el a kormány ezt a többmilliárdos programot, hogy minden magyar település környezete sokkal tisztább legyen – közölte Rétvári Bence.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest