Vasárnap 15 órakor a tabella 19. helyén álló mohácsiak látogatnak a hagymavárosba. A hazaiak mindenkit várnak az összecsapásra. Szurkoljunk együtt a csapatnak!

A vendég együttes jelenleg az utolsó előtti helyen áll a táblázaton, de nem szabad senkit sem lebecsülni. Az oldalukon így fogalmaznak a makóiak:

„Nem lesz könnyű, de meg fogjuk csinálni”

Az álomszerű rajt folytatásának reményében lép pályára a Makó FC, aki az előző fordulóban a bajnokság második helyezettjéhez, a Kozármislenyhez látogatott vendégül és küzdésből jelesre vizsgázva el tudott hozni egy pontot.

Sokan győzelemmel felérő döntetlenhez hasonlították a makóiak teljesítményét, akik megőrizték a tabella első helyét. A mérkőzésről összefoglaló is készült:

Siha Zsolt, a Makó FC vezetőedzője a következőképpen értékelte a mérkőzést a médiának:

„Kellőképpen feltüzelve kezdtük a rangadót, ám sajnos a fölényünket nem sikerült előnnyé kovácsolni. A második félidőben hősiesen küzdöttünk, nem adtuk fel, és ennek meglett az eredménye. Győzelemmel felérő döntetlent értünk el.”

Az NB III Közép csoportjának tabellája jelenleg így néz ki:

Borítókép: a Makó FC Facebook oldala

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest