Vörös Mártonnal beszélgettünk, aki fiatalkora ellenére már számos hazai és külföldi autocross versenyen vett részt. Az eredményekről számolt be portálunknak, és ezen felül elmondta, álma, hogy minél hamarabb képviselhesse Magyarországot az Autocross Európa Bajnokságon.

Marci jelenleg 14 éves, és a makói József Attila Gimnázium 8.osztályos tanulója. Három és fél éves korában kapta az első gokartját, és azóta megszállottja az autósportnak.

Saját elmondása szerint a zártpályás, vegyes halmazállapotú -sár, murva, sziklás- felületeken szeret versenyezni, amelyen lejtők, emelkedők és ugratók vannak.

Jelenleg milyen szinten versenyzel?

Amatőrként a makói Marosmenti Extrémsport Egyesületnél versenyzem és nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak. Viszont profiként a TVSE Túrkevei Városi Sportegyesület színeiben indulok, akiknek szintén nagyon sokat köszönhetek. Három és fél éves koromtól gokartoztam 9 éves koromig. Onnantól 12 éves koromig amatőr autocrossban indultam és 2019-ben megnyertem a bajnokságot. 2020 és 2021 között sikerült meglépnem a profi kategóriát.

Marcitól megtudtuk, hogy Makón kívül számos helyen versenyzett már: Dömsöd, Túrkeve, Szeghalom, Kecel, Molca, Dargov, Losonc és még nagyon sokáig lehetne sorolni.

Milyen eredményeid vannak eddig?

2019-ben volt lehetőségem egy profi ligás rallycross futamon részt vennem a Kakucs Ringen, a Suzuki Swift Junior Magyar Kupa keretében. Számtalan autocross versenyen vettem már részt rengeteg futamgyőzelemmel, de sajnos kudarcok is akadtak. Ha csak a 2021-es évet nézzük, akkor 3 bajnokságban veszek részt (Alföld Kupa, Magyar Bajnokság, Közép-Európai Zóna Bajnokság) és év végén szeretnék mind a 3 bajnokságban a dobogón végezni.

Eddig pályafutásod során melyik eredményre vagy a legbüszkébb?

Amire a legbüszkébb vagyok az az első külföldi Losonci versenyem volt 2019-ben, ahol 7 felnőtt induló közül a döntőben 3. lettem.


Milyen hosszútávú céljaid vannak az autocrossal?

Az álmom, és egyben a célom is az, hogy minél nagyobb szintre jussak az autósportban és minél hamarabb képviselhessem Magyarországot az Autocross Európa Bajnokságon. A másik pedig, hogy az egyik nemzetközi futamon a tiszteletemre felcsendüljön a magyar himnusz.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest