A rendőrök az éjszaka folyamán két embercsempészt és nagyobb csoportokban, 65 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében. Fotó: police.hu.

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei tegnap éjszaka két csoportban 44 illegális migránst tartóztattak fel Mórahalom és Szeged közigazgatási területén.
Ellenőrzésük során a csoportok tagjai közül nyolcan szomáliai, a többiek szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

22 órakor Mórahalom közigazgatási területén ellenőriztek egy osztrák honosságú személygépkocsit, amit egy német menekült útlevéllel rendelkező szír állampolgár vezetett. A járműben rajta kívül további két fő tartózkodott, akik szintén szír állampolgárnak vallották magukat. Az egyenruhások a sofőrt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Valamivel később, 3 óra 45 perckor a járőrök Üllés külterületén igazoltattak egy magyar honosságú személygépkocsit, amit egy moldáv állampolgárságú férfi vezetett. Az ellenőrzés során a járműben 19 illegális migránst találtak. A csoport tagjai közül öten palesztin, a többiek szír állampolgárnak vallották magukat, akik személyazonosságukat és magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a férfit előállították és embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult ellene eljárás. A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest