Az idén is egymillió forinttal támogatja a Nagylak Határrendészeti Kirendeltséget a nagylaki önkormányzat, döntött róla a testület a mai ülésén, melyen elhangzott, hogy tavaly az aszály és a jégverés keserítette meg a helyi gazdák életét..

Elfogadta a nagylaki képviselő-testület a mai ülés elején Kolozsvári Rozália, a két ülés közt zajlott legfontosabb eseményekről, illetve a lejárt határidejű határozatról szóló beszámolóját, majd meghallgatta és szintén elfogadta Fehér Attila falugazdász az előző esztendőben végzett munkáját összegző tájékoztatóját. Ebben elhangzott, hogy a tavaly jég- és aszálykár is keserítette a gazdálkodók munkáját, s a kártérítések ügyintézésében a falugazdász is adott segítséget.

A testület levette napirendről, a Dél-alföldi Reginális Hulladékgazdálkodási rendszer tevékenységéről szóló beszámolót, ehelyett Kallai Árpád, a makói-vásárhelyi kórház főigazgatója vázolta fel a testület tagjainak a makói kórház fejlesztési terveit.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó a Szatmárnémetiben működő Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesülettel közösen nyert egy 9,266 millió euró, azaz körülbelül 635 millió forint összértékű pályázatot, amiből több mint 7 millió euró Hódmezővásárhelyre és Makóra érkezett. A makói kórházban ebből a krónikus osztály kialakítását, illetve a sebészeti osztály fejlesztését végzik el, a hódmezővásárhelyi szakrendelőre 2 emeletet építenek egy idő óta, ahová a belgyógyászat és a gyermekosztály költözik majd. A támogatásról és nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánításról szóló kormányrendelet május 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A fejlesztés befejezéséhez az egészségügyi ellátó központ 599 millió 274 ezer 584 forint, illetve további 35 millió 500 ezer forint többlettámogatást kap a központi költségvetéstől.

A község csatlakozott az idei Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj pályázathoz. Levették viszonyt a napirendről az idei szociális tüzelő támogatással kapcsolatos helyi rendelet megtárgyalását.

Kolozsvári Rozália polgármester ezt azzal indokolta, hogy Nagylak, a Belügyminisztériumba beadott pályázatáról még nem született döntés, így nem tudják, hogy erre mekkora összeget nyertek.

Nagylak egyébként az idén sem barnaszenet, hanem kemény lombos fát igényelt szociális tüzelőként, ahogy tavaly is, amikor mintegy 50 rászoruló családnak oszthatták azt ki.

A testület tagjai egyhangúan megszavazták, hogy ahogy a korábbi éveken, így az idén is egymillió forinttal támogatja a Nagylak Határrendészeti Kirendeltséget, azaz a korábban kötött megállapodás alapján ennyivel járulnak hozzá a karbantartási munkálataikhoz.

Elfogadták az Apátfalvi Közös Önkormányzati Hivatal idei költségvetésének módosítását, mely nem jelent a tervezettnél nagyobb kiadást Nagylak számára sem.

Az egyebekben felmerült, hogy ferdén áll az egyik kandeláber az elkerülő út mellett, ezt jelezni fogják a szakhatóságnak.

A testület zárt ülésen döntött arról hogy egy évig ismét a jelenlegi bérlő bérelheti az önkormányzati tulajdonban álló,a focipálya közeli Balatán-tanyát,

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest