Jó hatása lesz.

Hajnali futásaimnak állandó statisztái is vannak, akik körön kívül figyelik a területen zajló eseményeket. Nem annyira a sportolókra koncentrálnak, bár már megtörtént, hogy egyikük célpontnak tekintett. Amikor váratlanul elém ugrott, nem tudtam igazán, melyikünk lepődött meg jobban. Én egy világító szempárt láttam a sövénynél, ő meg két futócipőt, de hamar rájött, kisebb és védtelenebb kétlábúra vadászott, így az akciót egy gyors irányváltással le is fújta és eltűnt a fák között. Egy kicsivel később másik kollégájával is találkoztam, de ő a fűben lapulva próbálkozott – más madarakkal. Általában hárman-négyen szoktak portyászni, de mindegyiküknek megvan a maga területe; feltehetően ebből adódnak nagy összeveszések és olykor még nagyobb összeborulások is. Mindenféle színűek, már ami lehetséges, bár koromsötétben egy ideig majdnem mind fekete. Aztán igazából csak egy az nappal is, de van szürke, cirmos és sárgás foltos is.  Azt hiszem, már elég jól összecimbiztünk, de lehet, szimplán hozzá vannak szokva a kora reggeli helyzethez. A kutyákhoz már kevésbé, de szerencsére mind gazdival sétálgat, ezért csak a sebesség növelésében mutatnak példát nekem a park cicái és mindig jó kedvre is derítenek.

Régi olvasóim tudják, hogy inkább kutya párti vagyok, de amúgy nincs problémám a macskákkal sem. A szüleimnél jelenleg is van három; nem mondom, hogy hazavinném bármelyiket is, de szívesen foglalkozom velük, ha hazamegyek. Leginkább figyelni szoktam őket: nagyon bele lehet feledkezni a játékukba. Felhőtlenül és gyerek módra tudnak örülni és még inkább hízelegni. Volt, hogy azt éreztem, tudják, hogy most jót tenne egy kis simi nekem. És tényleg. Azóta olvastam, hogy terápiás állatok, megérzik a betegségeket, a hangulatokat és gyógyít a közelségük is. Anyukámtól tudom, hogy mindegyik külön személyiség, saját szokásokkal és rigolyákkal.  Mivel már hosszabb ideje vannak a ház körül, jól ismerik a napirendjüket, és mint a gyerekeknél, tudják, éppen mi a bajuk, mit szeretnének, hol a kedvenc pihenőhelyük, melyik mikor jön elő.

Azt észrevettem, nagyon tudnak kötődni a gazdákhoz, velük nagyon egy hullámhosszon vannak. Nagyapám halála után a cicája sokáig hangosan nyávogva kereste őt és a szemében láttam a csalódottságot, hogy már megint csak én adok neki enni. Kicsit lelki beteg azóta is, mert sokat van egyedül és egyébként igazi társasági figura lenne, sőt viccmester és hősszerelmes egyben.

Rendkívül szeretetni valók ők és képesek igazán kedveltetni magukat. Tudom, sokan rajonganak értük és házon belül is együtt élnek velük.

Akárhogyan is legyen, a cukin kívül, a felelősség is kulcsszó kell, hogy legyen az esetükben (is).

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest