Hagyományos, normál tanrendben zajló iskolai évre számít a makói gimnázium, amely számos tervvel vág neki a 2021/2022-es tanévnek – tudtuk meg Oroszné Kopányi Katalin intézményvezetőtől.

Az intézményvezető elmondta: hagyományos, normál tanrendben zajló iskolai évre számítanak, igyekeznek visszatérni a lezárások előtti életükhöz, de megvan a forgatókönyvük a lezárás esetére is, hiszen az elmúlt évek tapasztalatait beépítették a munkatervünkbe is.

– A tanévnyitót az udvaron kevésbé formális keretek között szerveztük meg, minden osztály és kolléga részvételével. A következő hónapokban fontos cél, hogy a Gimnázium közösségében megerősödjenek azok az emberi kapcsolatok, melyek meghatározzák az iskolás éveket, sokszor túl is nyúlnak azon, ezért az elkövetkező időszakban számos osztályunk megy kirándulni, szeptemberben papírgyűjtést és iskolai sportnapot szervezünk – emelte ki Oroszné Kopányi Katalin.

Érdeklődésünkre elárulta, közel 90 diák vett részt a kétnapos gólyatáborban, ahol csapatépítő programokkal, a tagozatokhoz kapcsolódó órákkal, sport vetélkedőkkel és bográcsozással tették színessé a programokat, ráadásul az osztályfőnökök mellett nyolc segítő pedagógus is részt vett a fakultációs órák megtartásában, ahol a leendő tanítványaikkal ismerkedhettek meg.

– A nyolcévfolyamos diákok a fakultációs órák idejében konyhakémia órán vehettek részt, ahol izgalmas és látványos kísérleteket végezhettek. A bográcsozással egyidőben a diákok Kocsisné Maráczi Margit tanárnő segítségével az iskola szelfi-falának tervezésében élhették ki kreativitásukat. A gólyatábor gólyaesküvel záródott, ahol igazi JAG-os diákká avatták az új gimiseket felsőbb évfolyamos társaik – avatta be a diákok számára meghatározó események részleteibe az intézményvezető portálunkat.

– Jelenléti oktatásra számítva az első nagy célunk a nyílt napok megszervezése október hónapban. A hagyományosnak tekintett gimiest, gombavató, ballagás, mint nagy rendezvények is terveink között vannak. Továbbá a következő hónapokban térségi angol nyelvi, matematika és természettudományos vetélkedő szervezését tervezzük. Emellett fontos és kiemelt feladat a digitális munkarend alatti lemaradások felmérése és pótlása, a végzősök felkészítése az érettségire és a sikeres felvételire – tudtuk meg Oroszné Kopányi Katalintól.

Érdeklődésünkre továbbá elmondta, lezárult a jelentkezési időszak az őszi érettségire, amelyen több mint 70 vizsgázó vesz majd részt. Az intézményvezető kiemelte: sokan szintemelő érettségit tesznek a sikeres tavaszi középszintű vizsgájuk után. Mint hozzátette, a jelenlegi szabályozás alapján írásbeli és szóbeli vizsgákat is szerveznek majd középszinten, a járványügyi helyzet és rendeletek alapján.


Fotó: Facebook / Makói József Attila Gimnázium

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest