Negyvenkétezer forint jött össze a súlyos születési rendellenességekkel született két éves kisfiú komplex fejlesztése és az ahhoz szükséges segédeszközök vásárlása támogatására. Fotó: SZTE.

Az augusztusi Pitvarosi Falunapok keretében gyűjtött a Megújuló Közösségek Egyesület csapata a mezőkovácsházi és apátfalvi kötődéssel is bíró, Szeged mellett élő, nyitott gerinccel, agykamra tágulattal, vizelet és székletartási nehézséggel, dongalábbal, térd- és csípőficammal született Várkonyi Bendének. A kupakgyűjtésből befolyt összeggel a komplex fejlesztések és a segédeszközök költségeihez járulnak hozzá az adakozók, a két éves kisfiú fejlesztő foglalkozásainak támogatására.

A falunapon felállított kreatív sarokban hajfonást, arcfestést és csillámtetoválást, valamint többféle kézműves terméket lehetett készíteni, készíttetni. A programban Mackóné Kocsis Magdolna, Rehák Szilvia, Balogh Emese, Vörös Éva és Vörös Barbara, az egyesület tagjai vettek részt, és jelentős, 42 000 forint összegű támogatás gyűlt össze – ennek felét, 21 000 forintot Bendének, míg 21 000 forintot az orosházi kórház gyermekosztályának, egy fényterápiás eszköz beszerzésére ajánlott fel az egyesület.

A gyűjtés Bendének Eleken folytatódott, akkor 15 ezer 600 forintot sikerült összeszedni. A támogatás összege tovább gyarapodott az egyesületi tagok felajánlásának köszönhetően, így az összesen 42 000 forint felajánlást Matuz Ádám Békés megyei elnök, országos elnökségi tag juttatta el Bende szüleinek, Várkonyi Beátának és Gábornak Szegeden.

Bendének gyűjtik egyébként a kupakokat az apátfalvi faluház előtt nemrégiben felállított vasszívben. A kisgyerek a kupakok ellenértékét kapja meg, de hasonló akció zajlik több más Csongrád-Csanád megyei kisebb, nagyobb településen is.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest