A Szegedi Törvényszéken pénteken másodfokon, jogerősen is elmarasztalták a vásárhelyi polgármestert rágalmazás vétsége miatt. Márki-Zay Pétert a saját tanúja, Kendi Imre cáfolta meg – írja a Promenad24.

Márki-Zay Péter a K’Art-ügyben támadta meg Lázár Jánost, egy 2018 decemberi lejárató kijelentésével: korrupcióval, bűncselekmény elkövetésével hozta összefüggésbe a térség országgyűlési képviselőjét, minek kapcsán Lázár feljelentést tett Vásárhely polgármestere ellen rágalmazás miatt. Az első fokú ítélet kimondta, hogy Márki-Zay bűnös, ami ellen a vádlott fellebbezett.

A Szegedi Törvényszék a másodfokon történt tárgyalás végén megállapította, Márki-Zay Péter megrágalmazta Lázár János országgyűlési képviselőt – mondta el a portálnak Kriveczky György ügyvéd, Lázár János jogi képviselője. Hozzátette, különösen értékes az ítélet annak tükrében, hogy a vádlott által megidézni kívánt tanúk meghallgatását és az előzményiratok áttanulmányozását követően ismételten arra az álláspontra jutott a bíróság, hogy Márki-Zay Péter nem mondott igazat, megsértette Lázár János személyiségi jogait, amiért Márki-Zayt jogerősen elítélték.

A bíróság tehát jogerősen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek Márki-Zayt, akit korábban már többször is elmarasztaltak rágalmazás miatt.

Lázár János pénteken a Szegedi Törvényszéken úgy fogalmazott, természetesnek tartja, hogy a polgármester kritikával illeti politikai tevékenységét, de ennek vannak határai, nem vádolhatja őt bűncselekmény elkövetésével. A Hódmezővásárhelyt korábban polgármesterként irányító politikus elmondta, ppp-konstrukcióban a K-Art Építészstúdió Kft. építette a helyi Balogh Imsi Sportcsarnokot, és a kiírt közbeszerzésen emellett vállalta a létesítmény 15 éves üzemeltetését. A 2008-as átadást követően gazdasági jellegű vita alakult ki az önkormányzat és a cégcsoport között a vállalkozás által kiállított számlák tartalma miatt, majd az önkormányzat 2011. szeptember 1-jével mondta föl a beruházó céggel a sportcsarnok üzemeltetésére kötött szolgáltatási szerződést.

A tanúként meghallgatott Kendi Imre közölte, a cégcsoport gazdálkodása a vita miatt ellehetetlenült, a K-Art Építészstúdió Kft.-t később fölvásárolták, majd több évvel később végelszámolással megszűnt, a cégcsoport két másik vállalkozását 2013-ban felszámolták. Azaz Kendi a vallomásában megcáfolta Márki-Zay Péter állítását, miszerint Lázárnak köze van a K-Art csődjéhez. Kendi elismerte, hogy K-Art Építészstúdió Kft. nem csődeljárással szűnt meg, hanem a szabad piacon értékesítették a céget.

A tárgyaláson Bakos Éva tanácsvezető bíró iratokat ismertetve közölte, a polgármestert a Szegedi Törvényszék korábban már két másik ügyben is jogerősen elmarasztalta nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt, és akkor 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

A tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, az ügyben a személyiségi jog sérelme állt szemben a véleménynyilvánítás szabadságával. A törvényszék az Alkotmánybíróság korábbi döntéseit alapul véve megállapította, Márki-Zay Péter közérdeklődésére számot tartó kérdésben nyilvánult meg, azonban valótlanul állította, hogy a sportcsarnokot kivitelező cég Lázár János miatt ment csődbe, hiszen azt tulajdonosai értékesítették, és csak 2019-ben szűnt meg végelszámolással.

Az elsőfokú ítélet annyiban változott, hogy a Márki-Zay Péter pénzbüntetése módosult 400 ezerről 200 ezer forintra.


Forrás: Promenad24

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest