Olyan világot élünk, hogy ha a keresztény nem vállalja a hitét, akkor háttérbe fog szorulni és a hangos többség elnyomja a hittel járó tanításokat is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Sukorón, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából állított fakeresztnél.

Soltész Miklós a Pákozdi Pagony (korábban Pákozd-Sukorói) Vadaspark és Arborétumban úgy fogalmazott, hogy a kongresszus kicsit hasonló, mint a sportban az olimpia, ez a katolikus egyházon belül a legnagyobb esemény. Egyben a többi felekezet nagy ünnepe is, hiszen békében élnek egymás mellett, “egyek a kereszténységben” – tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta, hogy vállalni kell minden kereszténynek a keresztet, és mint kétezer éves értéket be kell mutatni a világnak, hiszen “ugyanannyi közünk van a teremtett és épített világhoz, mint bárkinek”. Soltész Miklós jelezte, hogy a pandémia miatt egy évvel csúszott a kongresszus megrendezése, 2021-ben tartják meg, ezért állítanak az erdészetek 21 keresztet 21 különböző helyen.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest