Hagyományosan az augusztus 20-át követő vasárnapon gyűltek össze volt lakóhelyük központjában a csókásiak. A néhai búcsú napján ezúttal volt iskolájuk és tanítóik emlékét idézték fel a jelenlévők.  A közösségi esemény az igási Koccintóban ebéddel és beszélgetéssel zárult.

A csókási tanyavilág egykori központjában egy emlékparkot alakítottak ki az elszármazottak, akik kitartóan ragaszkodnak szülőföldjükhöz. Bár egyetlen lakóhely sem áll már a területen és minden épület elpusztult, de a néhai iskola előtt állt kereszt eredeti szépségében megmaradt, köré a volt alma matert jelző táblát és a valaha benne dolgozó pedagógusok nevével egy gránittömböt is állítottak a tisztelők. Utóbbit éppen tíz esztendeje; az évfordulóra megújították az emlékkő betűit és felidézték iskolás élményeiket is a volt tanulók.

A még élő tanítók közül pedig Lukács Ottóné néni üzent volt kisdiákjainak, akik maguk is jobbára  már szépkorúak. – Az iskola nagyon szép és hívogató volt, hogy aki belép szeresse, szívesen maradjon. Sokszor álltunk a botív alatt, várva az érkezőket – írta egykori munkahelyéről, majd a csókási emberekről is szólt. – A lelki tisztaságnak, őszinteségnek, becsületnek, szeretetteljes tiszteletnek ily mértékét, azt hiszem, nagyon kevés helyen észlelhette tanító. Együtt élni, együtt dolgozni velük nagyon jó volt – értékelt Erzsike néni, akinek neve a többi csókási tanítóval együtt az emléktömbön található. Mint ahogyan az az ünnepségen elhangzott és a helyről szóló kiadványokban is megjelent, Csókásnak odaadó, lelkes és elkötelezett tanítói voltak, iskolája pedig első és a legnagyobb volt a külterületi alma materek közül. 

A megemlékezést ezúttal is megtisztelte Makó és Békéssámson városvezetése is. – Egyetlen mondat átöleli a letűnt világot: „Nem voltunk gazdagok, de boldogok voltunk és ezt soha nem tudtuk pótolni.” – idézte Makó polgármestere a néhai Oláh József szavait, aki mellett felidézte az emlékhely alapítójának, Brútyó Imre bácsinak és a tanító Lajtay Jánosné Jolán néptanítónak alakját is köszöntőjében, aki igazi közösségi életet tudott teremteni Csókáson. – Az ember itt érzi és érti meg igazán, hogy egy világ határán egy másik világ megsejtéséhez ér el – összegzett Farkas Éva Erzsébet.

Békéssámson alpolgármestere régi emlékeket idézett köszöntőjében. – Az akkori élet nehézségei ellenére a legtöbben szívesen gondolnak vissza és örömmel mesélnek a csókási élményeikről. Szerencsésnek érzem magam, hogy találkozhatok és beszélgethetek emberekkel, akik egykor itt éltek – vallott érzéseiről Horváth Zoltán, aki a fiatalabb generációknak is azt tanácsolta, hallgassák a régi történeteket és kérdezzék az időseket, hogy fennmaradhassanak az itteni emlékek.

Pálfai Zoltán makói plébános áldotta meg a csókási keresztet, ahol koszorúkat helyeztek el az egykori iskolában 50, 60 és 70 éve végzett diákok képviselői is.

A búcsú ünnep az igási Koccintóban folytatódott, amelyen a Maros Táncegyüttes Mötyke csoportja adott műsort. A közös ebédet követően pedig a szokásos tombolahúzásra került sor és késő délutánig tartott ismét a jókedvű beszélgetések is. A tervek szerint lesz találkozó jövőre is Csókáson, immár a 15.

Fotó: Majoros Márton/Szabó Anita

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest