Egy német nyugdíjas házaspár volt a tulajdonosa azoknak a nagy értékű kerékpároknak, Olaszországban ellopott bicikliknek melyeket a nagylaki rendőrök találták meg és a makói rendőrök adták vissza.

A kerékpárokat 2021 augusztusának első napjaiban a Makói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársaitól vették át a boldog tulajok. Az „e-bike”-okat a Deggingenből érkező nyugdíjasok olaszországi nyaralása alatt lopták el még júniusban a Garda-tó mellől. Ugyanebben az időben még három hasonló biciklit loptak el az ismeretlenek.

A sértettek a lopást észlelve az olasz rendőrséghez fordultak, akik azonnal megkezdték az adatgyűjtést. A német összekötő tisztek segítségével felvették a kapcsolatot a magyar kollégáikkal, hiszen az az információ jutott a birtokukba, hogy a járműveket Romániába szeretnék csempészni Magyarországon keresztül. A lopás bejelentésétől számított néhány órán belül a Nagylak Határrendészeti Kirendeltség határrendészei egy román kisteherautóban június 4-én a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen tartóztatták fel a járműveket szállító kisteherautót. A raktérben egy matraccal letakarva öt, feltételezhetően lopott „e-bike”-ot találtak a rendőrök, melyek értéke megközelítette az 5 millió forintot.

Az ügyben a nyomozók pénzmosás megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Az értékes kerékpárokat jogos tulajdonosaik most elégedetten vettek át a Makói Rendőrkapitányság munkatársaitól, megköszönve a magyar rendőrség munkáját.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest