A korlátozó intézkedések miatt a szervezők elhalasztják a harmincadik Hagymafesztivált, amelyet szeptember 3-5. között tartottak volna meg. A várhatóan jövőre megszervezésre kerülő fesztivál helyett az önkormányzat ingyenes fürdőbelépővel vagy mozijeggyel kedveskedik a makóiaknak, akik egy online regisztráció során választhatnak majd.

Barna Gábor a péntek reggel tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Hagymafesztivált a kollegáival tavaszi időszakban kezdték el szervezni, hiszen egy ekkora horderejű rendezvény megszervezését szükséges már ebben az időszakban elkezdeni.

– Bíztunk abban, hogy az oltakozási kedve a magyar polgároknak elő fogja azt segíteni, hogy változtatni fogják a jogszabályi hátteret. A biztonság kedvéért a szerződéseinket úgy kötöttük meg, hogyha esetleg a korlátozó intézkedések fennállnak, akkor tudjuk módosítani őket. A Magyar Kormány által hozott döntés értelmében a korlátozó intézkedések továbbra is fennállnak, így a harmincadik Hagymafesztivált az idén is elhalasztjuk, és valószínűleg jövőre fogjuk tudni csak megtartani – közölte a projekt és városmarketing iroda vezetője, aki aláhúzta: ennek egyik oka, hogy a főtéren gyakorlatilag lehetetlen a korlátozást betartatni.

– 500 fő felett zenés-táncos rendezvényt csak védettségi igazolvánnyal lehetne látogatni, még hogyha meg is tudnánk oldani a körbekerítését a teljes 43-as útnak, ami a lehetetlennel határos, akkor sem járulna hozzá valószínűleg a katasztrófavédelem, hogy ennyi embert körbekerítsünk – emelte ki az irodavezető.

Mint hozzátette: ilyen nagy területen ennyi biztonsági őrt szinte lehetetlen lenne foglalkoztatni, akik ellenőrzik és ki- és a belépést, továbbá kérdést vet fel az is, hogy a lakókról ki dönthetné el, a lépcsőházból kilépve a fesztivál helyszínére érkeznek, vagy csak épp boltba indulnak el.

A Quimby együttes a Hagymafesztivál színpadán, 2019-ben

– Nagy sajnálattal vette tudomásul Makó Város Önkormányzata, hogy nincs lehetősége a harmincadik, jubileumi Hagymafesztivált méltó módon megtartani. Ez egy óriási élmény volt az utóbbi pár évben, nagyon jól sikerült a rendezvény a makóiak számára, és ezt nagyon nehéz, szinte lehetetlen bármivel pótolni  – fogalmazott Gergely Gábor, aki hangsúlyozta:  mindenképpen szeretett volna az önkormányzat valamilyen élményt adni, amely kapcsán döntés is született.

– Szeptember harmadikától lehetőség lesz regisztrálni online felületen, és minden makói lakos saját választása alapján eldöntheti, hogy egy ingyenes fürdőbelépőt vagy egy ingyenes mozijegyet szeretne kapni a regisztráció során – tájékoztatott a városmarketing iroda csoportvezetője.

Minderre a mako.hu weboldalon nyílik majd lehetőség, szeptember harmadika után. Az ingyenes belépő mellett egy zenés rendezvény megszervezése is az önkormányzat tervei közt szerepel, amelynek helyszíne – tudtuk meg Gergely Gábortól – valószínűleg a Maros-part lesz, akárcsak a SzabadON Fesztivál esetében, mindennek részleteiről később adnak tájékoztatást.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest