Tegnap A mi reggelünkben Náray Erikával beszélgettek a Rádió 7 munkatársai, az apropó az volt, hogy Gillian Anderson, az X-akták egyik főszereplője, akinek javarészt Erika a magyar hangja, tegnap ünnepelte születésnapját.

Éppen Zánkára utazott a színésznő, és vonatozás közben kereste fel a Rádió 7.

Náray Erika az interjú során elárulta azt, hogy azzal csapat, aki szervezte a szinkront a sorozatban már előtte is együtt dolgozott. Akkor még fiatal kezdő színésznő volt, de sikeresen megoldotta a hatalmas feladatot. A felvételi eljárás során egy részt kapott, amit sikerült abszolválnia, így felvették.

Fél évad volt a sorozat történetében, amikor nem ő volt Gillian Anderson magyar hangja, ám ez az időszak felháborodást keltett a közönség köreiben, így visszavették őt a szerepre.

A színésznő kitért arra is, hogy nagyon szerette ezt a munkát. Amikor a tévében nézte a sorzatot, és a szinkronhangok felsorolásánál tartott a bemondó, az ő nevénél mindig tapsolt családja.

Gillian Andersonról az a véleménye, hogy egy szerencsés és sikeres színésznő. Nem rekedt meg egy szerepkörben, máshol is tudott bizonyítani. Sorozatszínésznőként át tudott nyergelni híres filmekbe is.

Forrás: Rádió 7
Fotó: 24.hu

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest