Augusztus 15-én, vasárnap gyalogos zarándoklatra hív mindenkit a Makó-belvárosi római katolikus egyházközség. A Szeged-Alsóvárosig tartó 32 km-es utat a Szent István Király templom 250 éves jubileumáért ajánlják fel a résztvevők.

Nagyboldogasszony ünnepén, ősi hagyományok szerint, gyalogos zarándoklatra kerekednek fel a makói római katolikus hívek. – Templomunkat 1772-ben szentelték fel; egyházközségünk a 250 esztendős évfordulóról egy jubileumi eseménysorozattal emlékezik meg, amely idén augusztus 20-án veszi kezdetét. Védőszentünk, Szent István király egész nemzetünket Szűz Máriának ajánlotta fel. Szeretnénk mi is városunk, közösségünk, családjaink szándékait, kéréseit a Szűzanya elé vinni a felkészülésünk kezdeteként – tájékoztatott Pálfai Zoltán atya.

A plébános elmondta, a vasárnap hajnalban induló út célállomása az Alsóvárosi templom lesz Szegeden. – Feltehetően a ferences barátok, akik három ízben is ellátták a makói hívek lelki gondozását, hozhatták városunkba azt a Havas Boldogasszony képet, amely az oldalkápolnánkban található – avatott be a választás hátterébe Pálfai atya, aki hozzátette, bárki csatlakozhat kezdeményezésükhöz. A 32 km-es gyalogos, énekes-imádságos zarándoklat augusztus 15-én, vasárnap reggel 6 órakor indul a Szent István téri templom elől és szentmisével ér véget Szegeden 15 óra körül. A nap során az élelemről maguk gondoskodnak a résztvevők, akik tömegközlekedéssel térnek majd haza. 

A jubileumára felkészülő közösségnek további ünnepi alkalmai is lesznek augusztusban: 19-én, csütörtökön, 18 órakor a templom belső felújításáért és új padjainak elkészítéséért hálaadó szentmisét mutat be Kondé Lajos püspöki helynök. Az eseményt, amelyet megtisztel jelenlétével Soltész Miklós egyházi ügyekért felelős államtitkár, orgonakoncert vezet be. Az átadási ceremóniát követően, 2022. augusztus 20-áig, az egyházközség tagjai minden belvárosi szentmise végén elimádkozzák azt az imádságot, amely a 250 éves évfordulóra íródott.

Augusztus 20-án délelőtt 10 órakor pedig a Szent István király templom búcsújára kerül sor. Balogh Ottó újmisés, gyulai segédlelkész mutatja be az ünnepi szentmisét, amely körmenettel fog záródni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest