Tényleg szuperképességekkel rendelkeznek.

A nyáron alkalmam nyílt az unokahúgaim makói nyaralásába aktívan bekapcsolódni és közvetlenül szemügyre venni a nagyszülők működését. Mivel az unokák ebben az esetben távol élnek és az eltelt időszak sem kedvezett az utazásoknak, ezért nem napi vagy hétvégi látogatásról volt szó, hanem igazi, vidéki nyaralásról, amiben a legfontosabb szempont a közös és valódi élményszerzés volt. (A leírtak érvényesek lehetnek sűrűbb találkozásokra is.)

És amíg én jobbára sofőrként és programkoordinátorként tudtam bekapcsolódni a héten, addig anyukám gasztronómiai bázis, játékmester, fáradhatatlan mosolypont, minden gubanc elsimítója, végtelen türelmű és büszke nagymama volt, mindezt a napi rutin mellett szervezve. Ha kérdeztem, mindig nemmel felelt a „Nem vagy fáradt?” kérdésre, vagy amikor már nagyon az volt, akkor a válaszként a gyerekektől átvett „közepes” szót használta. Szóval, arra a következtetésre jutottam, nem lehet a lányoknak olyan kérése, amire ne mozgatná meg utolsó energiáit is. Varázslatos módon, a szokásos lábfájás is ezen a héten mintha eltűnt volna, a mama szaladt, repült, labdázott és szemmel láthatóan, mintha meg is fiatalodott volna. De lehet, hogy csak az állandó mosolygás tette…

Pedig a ház belülről egy kissé kaotikusnak tűnt, ruhák, játékok kavalkádja tette érdekessé az amúgy általános rendet. A nagyi szeme azonban csak a folyamatos mozgásban lévő célpontokat figyelte, akik nem meglepő módon mindig azon versenyeztek, ki társasozzon a mamával, ki mellett aludjon, kinek az ügyességét figyelje éppen, kinek a mondanivalója érdekesebb és ki tudja jobban érvényesíteni az akaratát. Ami feltűnt, hogy a nagymama most nem lett ideges, a türelme végtelen volt, szelíden szólt a legnagyobb hangzavarban is, amiből én már rég kimenekültem az udvarra.

De csodálatos dolgok történtek a konyhában is. Az apa, anya által kért sok gyümölcs és zöldség helyett természetesen végül az került az asztalra, amit a lányok kértek. És talán nem meglepő módon az édes ízek is hangsúlyosabbak voltak a héten, nem szólva a kedvenc étkek rendeléséről. Szóval megdőltek a régi „nem válogatunk”, „tessék megenni, egészséges” és „ez van, ezt kell szeretni” ősmondások.

Ugyanígy a „nem kell a sok program” teória is: folyamatosan mozgásban voltunk. Ami közben megfigyelhettem más nagyszülők működését is, akik persze ugyanarra a rugóra járnak. Mert tudják a legfinomabb kakaó receptjét (három kockacukor a titok, amit a szülők egyébként tiltanak), a világon mindent meg tudnak sütni és főzni (és minden finom), kifogyhatatlan puszi tárral rendelkeznek (minden bajra gyógyír), hatalmas szívük van (aranyból) és mindig mosolyognak.

Mert van unokájuk, akit mindig csak szeretni kell.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest