A Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt érvényes vezetői engedély hiányában vezetett személygépkocsit.

A vádirat szerint a vádlottat idén januárban ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt többek között 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélték jogerősen. A vádlott ennek tudatában és ellenére június 6. napján az egyik szegedi szórakozóhelyen hosszabb időn keresztül szeszes italt fogyasztott, majd hajnali 3 órakor gépkocsiba ült és azt vezetve egy utassal elindult. Röviddel ezt követően a helyi rendőrök Szeged belterületén a vádlott által vezetett személygépkocsit ellenőrzés alá vonták és megállapították, hogy a férfi szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.

A vádlott több közlekedési szabályt is megszegett, amikor érvényes vezetői engedély hiányában, szervezetében szeszesital fogyasztásából származó alkohollal vezetett.

A járási ügyészség az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége, valamint a járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt indult eljárásban a gyorsított eljárás szabályaira figyelemmel a vádlottat bíróság elé állította.  

A Szegedi Járásbíróság a férfival szemben 10 hónap börtönbüntetést szabott ki, 1 évre a közügyektől és 5 évre a közúti járművezetéstől tiltotta el. A bíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben a vádlott és védője fellebbeztek.