Este ment gyermeknézőbe, de a késői óra és ittassága miatt nem engedték be, Egy tetőléccel vett magának elégtételt.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség súlyos testi sértés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt vádat emelt egy 38 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki tetőléccel támadt élettársa volt párjára.

2020 júniusának egyik estéjén a sértett a vádlott és élettársa házához ment, mert látni szerette volna az ott élő gyermekét, a vádlott azonban nem engedte be őt, mert későn és ittas állapotban érkezett. Összevesztek, majd a vádlott egy, az udvaron lévő tetőléc darabbal megütötte a fején és a hátán a látogatót, aki a bántalmazás elől az utcára menekült. A házigazda követte, tovább bántalmazta a tetőléccel, majd ököllel arcon is ütötte.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel a sérülések helyére, valamint a bántalmazás módjára és körülményeire a súlyosabb sérülések elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy vádlottat a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint kötelezze a nyomozás során keletkezett bűnügyi költségek megfizetésére is.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest