Vasárnap (augusztus 1-jén) 17:30-kor elrajtol az NB III-as bajnokság a Makó FC számára is. A makói egyesület hazai közönség előtt lép pályára a Monor SE ellen. A belépés ingyenes lesz.

Mint arról már korábban beszámoltunk, bajnokcsapatként, a selejtezőben pedig erőnyerőként feljutott a makói egyesület az NB III-ba. A felkészülésről, az igazolásokról és a tervekről kérdeztük a csapat vezetőedzőjét, Siha Zsoltot.

A felkészülés célegyenesében meglátogattuk a Makó FC egyik utolsó edzését a bajnokság kezdete előtt, ahol egy felkészült, ambíciókkal teli csapat fogadott minket.

Most hétvégén lesz az első forduló, a Monor csapatát fogadják hazai közönség előtt. Az edző úgy fogalmazott, hogy a jó rajt karácsonyig el tud kísérni. Izgatottan várják a találkozót, ám hozzátette, hogy egy tapasztalt, rutinos csapat lesz az ellenfelük.

 „Tudjuk, hogy mire vállalkoztunk, nyilván a drukk benne van a srácokban, de azon felül higgadtak. Tudják a dolgukat, aztán majd a bajnokság végén meglátjuk, amikor a vonalat meghúzzák, hogy jól dolgoztunk-e, vagy sem”


-válaszolta Siha Zsolt a felkészülés eredményességére vonatkozó kérdésünkre.

A nyár folyamán nyolc új játékost igazolt az egyesület. Van közöttük fiatal, és egy-két rutinos labdarúgó is. Az edző úgy véli, hogy ilyen szempontból megfelelő lesz a csapatnak a minősége.

Siha Zsolt is kiemelte, hogy most vasárnap ingyenes lesz a belépő, és minél több látogatóra számítanak.

Rövidtávú célként az edző a bennmaradást emelte ki, hosszútávú céljuk pedig az, hogy a Makó FC egy meghatározott csapat legyen ebben a városban, és az NB-s osztályokban.

Az egyik új igazolást, Rózsahegyi Dominikot is megszólaltattuk, aki egyébként a Budapest Honvédban nevelkedett, onnan a Szeged 2011-hez igazolt, és utána a Makó FC csapott le rá.

Dominik szerint kemény felkészülés volt a nyár folyamán, és nagy kedvvel várják a rajtot. Az újonc nagyon bizakodó, mindenképpen a tabella első felében várja a csapatot. Hozzátette, hogy ő maga is nagyon igyekszik, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson.

Kiemelte azt is, hogy könnyen ment a beilleszkedés, mivel szimpatikusan fogadták a játékosok.

Dominik is úgy jellemezte az első mérkőzés előtti állapotot, hogy egy egészséges drukk van a csapatban, és izgatottan várják a találkozót.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest