A szentesi rendőrök befejezték a nyomozást egy helybeli férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2019-től rendszeresen marihuánát értékesített a városban. Fotó: police.hu.

A rendőrök 2020. augusztusában jutottak olyan információk birtokába, hogy a 31 éves férfinél nagyobb mennyiségű marihuána lehet.

A nyomozók az eljárás során elvégzett adatgyűjtések és kihallgatások eredményeként megállapították, hogy a férfi a kábítószert nem csak saját fogyasztásra szánta, hanem azt tovább is értékesítette. A kábítószer eladásából pedig, több százezer forint illegális vagyonra tett szert. 

Az egyenruhások szemlét tartottak a feltételezett elkövető tartózkodási helyén, három termesztősátorban összesen 38 tő különböző fejlettségi szakaszban lévő Cannabis Indica fajtájú növényt találtak. Emellett lefoglalták az azok termesztéshez szükséges eszközöket is.

A férfit előállították, majd kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.  

A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói az eljárás iratait a napokban megküldték vádemeléssel, az illetékes ügyészség részére.

A marihuána fogyasztásának számos káros élettani hatása van a kábítószerélvező részére, így különösen azonnali hatásként a felgyorsult szívverés, a tájékozódási zavar és a mozgáskoordináció elvesztése, amelyet gyakran depresszió vagy álmosság követ, egyes fogyasztók esetében pánikrohamot is kiválthat. 

Tartós használata gyengíti az immunrendszert, az emberek hajlamosabbak lesznek a betegségre és a fertőzésekre. Megnőhet az öngyilkosságra való hajlam és a skizofrénia kialakulásának valószínűsége.

Légzőrendszer tekintetében is elmondható, hogy a marihuána sokkal veszélyesebb anyag, mint a dohány ugyanis 50-70 %-kal több karcinogén (rákkeltő) anyagot tartalmaz. Ennek következtében megnövekedhet a tüdőgyulladás, valamint a tüdőrák kialakulásának valószínűsége.         

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest