Filmes és színházi rendőrségi díszletek helyett egy igazi kapitányságon járt néhány hónapja az ország egyik ismert színművésze, hogy egy rajongójával szemben feljelentést tegyen – értesült a Blikk. Úgy tudják, hogy azt állította, a nő 2018 tavaszától tavaly szeptemberig fel akarta venni vele a kapcsolatot mind személyesen, mind telefonon és sms-ben, sőt különböző applikációk révén is.

„Követ, nem hagy békén, mindig ott van, ahol én vagyok, háborgat, megnehezíti a mindennapi életemet” – állítja a színművész, akivel szemben szintén eljárás indult, mert a rajongó hölgy is feljelentést tett.

A színművész – akinek a nevét személyiségi jogi okokból nem írja le a lap – verziója tudomásunk szerint úgy szól, hogy a rajongó 2019-ben két alkalommal is kéretlenül jelent meg a színházban és vitt neki tortát. A nyomozó hatóságnak megnevezte a rajongóját, akit így gyanúsítottként hallgattak ki idén február 17-én. A hölgy, aki máshogy meséli a történetet, nyilatkozott a Blikknek, de munkája miatt azt kérte, másik keresztnévvel szerepeljen a cikkben.

– A színészt egy rendezvény konferálására és versmondásra kértem fel még 2018 tavaszán. Így ismerkedtünk meg, majd egyre többet beszélgettünk, egy idő múlva pedig közeli kapcsolatba kerültünk. Hetente találkoztunk és a színházba is bejártam addig, amíg a koronavírus-járvány miatt korlátozásokat vezettek be – emlékezett vissza.

Elmondta, szerelmes lett a férfiba, ezért elviselte, hogy az illető családos ember.

– Ám tavaly minden megváltozott. Új munkahelyem lett, így már nem tudtam mindig akkor találkozni vele, amikor neki jó volt. Emiatt többször összevesztünk, végül odáig jutott a dolog, hogy nem akartam többé látni. Ezt azonban nem fogadta el, folyamatosan utánam jött és követni kezdett – mesélte lapunknak a nő, aki a rendőrségen jegyzőkönyvbe mondta, a színművész egy alkalommal megütötte őt. – Emiatt megsérült az orrom, nehezebben veszem a levegőt és meg kell operálni. A nyomozónak beszámoltam a zaklatáson túl súlyosabb bűncselekményről is, amelyet a sérelmemre követett el az illető – mondta a hölgy, aki azt állítja – és április 14-én arról vallott –, hogy a művész megerőszakolta őt.

– A rendőrségen felajánlották, hogy elmehetek egy általuk ajánlott szakemberhez, hogy feldolgozzam a történteket, de időközben én már találtam pszichológust – mondta Kati, aki annyit szeretne, az illető maradjon tőle minél távolabb, és hogy ne ússza meg azt, amit vele tett. Megjegyezte, a szakember segítsége azért is jól jön neki, mert a sokak által kedvelt színművész a mai napig követi, amit az egyik ismerőse segítségével készített fotóval tud is bizonyítani.

– Rendszeresen megfigyel, követ, nem hagy békén, amivel valószínűleg azt akarja elérni, hogy lelkileg kikészítsen, és bevallom, már közel jár ehhez. Korábban azt mondta, beszélni szeretne velem, de nekünk nincs miről társalognunk – mondta Kati.

Jogi képviselője, dr. Hegedűs Antal a Blikknek kifejtette, azt szeretné, ha a bíróság elrendelné, hogy a színész ne mehessen tíz méternél közelebb az ügyfeléhez. Az ügyvéd hozzátette: úgy látja, Kati feljelentésében hiába szerepel súlyos bűncselekmény gyanúja, a rendőrség nem halad a nyomozással.

– Olyan, mintha az ügyben minden állna. Lehet, hogy ennek az oka a nyári szabadságolások, de egy ilyen jellegű ügyben halaszthatatlan nyomozati intézkedésekre lenne szükség. Például térfigyelő kamerák felvételeit kellene beszerezni, mert azok alátámaszthatják az ügyfelem által közölteket. És ha a színész nem áll le a zaklatással, megfontoljuk, hogy megnevezzük-e őt – fogalmazott nő jogi képviselője.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére megerősítette a nyomozások tényét. Közölték, az egyik kapitányságon két eljárás is zajlik az ügyben, az egyikben egy férfi sérelmére elkövetett zaklatás a gyanú, amelynek során egy 42 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként. Annak feljelentése alapján pedig súlyos testi sértés kísérlete miatt rendeltek el nyomozást, de hozzátették: az ügyben gyanúsítotti kihallgatás még nem történt.

A lap kereste az ügyben érintett színészt, ám nem érték el.

Forrás: Blikk.hu

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest