Idén is hozzájárultak a térségi gazdák a Magyarok Kenyeréhez, mintegy 85 mázsa búza gyűlt össze, összesen 124-en adományoztak.

Reggel 8-tól 14 óráig várták ma a Csanád és Térsége Gazdakör székházába a búzaadományokat, amelyet a gazdák ajánlottak fel a Magyarok Kenyeréhez. A megyében összesen 8 helyen volt hasonló gyűjtőpont, mint megtudtuk várhatóan több mint 500-an fogják ezt a kezdeményezést támogatni.

– Ma reggeltől kezdve folyamatosan egymásnak adtuk a kilincset a telephelyeken. Nagyon bíztató, hogy a gazdák – egyébként dologidőben – ilyenkor időt szánnak arra, hogy elhozzák a jó minőségű búzájukat. – mondta el portálunknak Szél István.

A NAK megyei elnöke már délelőtt úgy számolt, hogy el fogják érni az Összetartozás Évében, vagyis 2020-ban összegyűjtött búzamennyiséget. Hozzátette: a gazdálkodók is látják, hogy minden magyar felelős minden magyarért, egyre többen csatlakoznak, folyamatosan növekszik az adományozók névsora és a mennyiség határon belül és kívül is, hiszen ez a kezdeményezés 15 millió magyarról szól.

A termelők ráadásul most már nem csak búzaadományt adhatnak, hanem pénzt is, rengeteg olyan felajánló van ugyanis, akik nem termelnek gabonát, de hozzá akarnak járulni a jó ügyhöz. Az összegyűjtött búzát egy malomban megőrlik majd, a nagy része a központi raktárba megy, ám a megyék saját maguk is dönthetnek a liszt egy részének adományozásáról.

Mint Szél Istvántól megtudtuk, jellemzően erre olyan egyesületeket szoktak keresni, amelyek maguk is szegény, vagy hátrányos helyzetű embereknek segítenek, hiszen ők tudják a legjobban, hol van szükség a segítségre.

A gyűjtés lezárulta után elértük Kádár Józsefet, a Csanád és Térsége Gazdakör elnöke portálunknak elmondta, idén mintegy 85 mázsa búza gyűlt össze, összesen 124-en adományoztak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest