Egy kis ideig önmagunk lehetünk? Szekeres Anna blogja.

Remélem, sokan tartoznak azon szerencsések közé, akik pár nap vagy hét erejéig kikapcsolódhatnak a nyáron. Remek strandidő van, sokszínű programok és lehetőségek várnak, helyben és távolabb is. Hívogatnak a vízpartok, vágyunk felfrissülni, legyen szó a kerti gumimedencéről vagy élményfürdőről, slagos pancsolásról vagy benti hűsölésről.

Bevállalósan vagy óvatosabban, nagyvonalúbban vagy szűkebb keretekkel, kevesebb vagy több idővel, spontán vagy előre megszervezetten: mindegy, de menni kell, valamit szervezni, utazni, kitalálni, felkerekedni: elemi vágy kicsit gondtalannak lenni.

Hogy a pihenés kinek mit jelent, eltérő; van, akinek a teljes nyugalom az, másokat pedig a nyüzsgés kapcsol ki. A rászánt idő persze nem csak tőlünk függ; a legtöbben már annak is örülünk, ha kiszakadhatunk a munkahelyi pörgésből, akkor, amikor mi szeretnénk. Egy hét ebben már jónak számít, de ahhoz azért kevés, hogy teljes átalakuláson menjünk keresztül. És mire már megszoknánk, hogy másképp is lehet(ne), akkor már jönnünk is kell hazafelé. Ideális esetben tele élménnyel, esetleg lebarnulva, feltöltve, kicsit optimistábban, nyugodtabban. Az átlényegülés azután tart, ameddig tart, de a magunkba szívott érzéshalmaz sokáig velünk maradhat és a zimankóban is a képekkel, illatokkal, megőrzött pillanatokkal felidéződhetnek és átsegíthetnek a depisebb napokon.

Talán más is átélte nyaralás kapcsán, hogy eltávolodva a megszokott hétköznapoktól és a belénk ívódott rutintól először furcsán érezzük magunkat: idegen a lazaság, a könnyedség, amin persze túllépve könnyű megszokni a felszabadultságot és a gondtalanságot. Főleg, ha olyan közegbe csöppenünk, ahol a mediterrán nyugalom a természetes; ott érezzük leginkább a feszültséget: mennyire nem élünk igazán vagy nem a fontos dolgokra figyelünk. Mennyire nem szánunk időt a fontos pillanatokra: egy nyugis kávéra a teraszon, egy naplementére, hallgatni a környezet hangjait, szóval arra, hogy csak legyünk.

Ismeretlen helyen ön-azonosabbak is lehetünk; mert mi is és mások is csak magukra figyelnek, a saját jó érzésükre, örömükre. Nem feszítenek senkit azok a keretek, amikben a munkahelyükön vagy otthon élnek, nincsenek vizslató szemek, összesúgások mögöttünk, azt sem tudják, kik vagyunk. Ösztönösebbek, spontánabbak lehetünk, megélhetjük azt a szabadságot, amiről sokszor csak ábrándozunk.

Nyilván az lenne az ideális, ha nem lenne különbség a két megélés között, de már az is eredmény, ha egy-egy ilyen tapasztalás tudjuk, min szeretnénk vagy kellene változtatni.

Itt a nyár: minden lazaságával, lengeségével és könnyedségével együtt. Amikor a helyzet forró, az italok hidegek, a kivetkőzés pedig a bőrünkre is mehet.

Kár lenne leégni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest