Tombol a nyár, lekerültek a maszkok, útnak indult a nyaraló tömeg. Szakértők szerint azonban nem dőlhetünk hátra: az ősz vészesen közeleg, ahogy a negyedik hullám is. Zacher Gábor toxikológust, a hatvani kórház főorvosát kérdezte az Index.

A járványok modellezésével is foglalkozó Vattay Gábor fizikus hétfő este az RTL Klub híradójának nyilatkozva elmondta: a múlt hét fordulópont volt a Magyarországon a járványhelyzet tekintetében, innentől exponenciálisan emelkedni fog a a megbetegedések száma. 

A SZAKEMBER A KÖRNYEZŐ ORSZÁGOK ADATAIT VIZSGÁLVA AZT JÓSOLJA: SZEPTEMBER ELEJÉRE A MAI SZÁMOK TÍZSZERESE VÁRHATÓ.

Az RTL megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is reagált, miszerint Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország, de figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és ha a nemzetközi és hazai orvostudomány egyöntetűen javasolni fogja, akkor Magyarország készen áll a harmadik oltás beadására is.

Zacher Gábor szerint ez már most indokolt, ahogy az is, hogy idén még ne utazzuk körbe a világot, és higgyünk azoknak a szakembereknek, akik meglátásai egyelőre vészjósló huhogásnak számítanak.

Idehaza körülbelül még 3 millióan nincsenek beoltva, az oltási hajlandóság megállt, ráadásul olyan, mintha a kormány elengedte volna az oltást – ez nagyon nem jó. Magyarország így egyre lejjebb csúszik az oltási listán, és bizony a tudósok és a nemzetközi szervezetek (például Egészségügyi Világszervezet, azaz WHO) figyelmeztetései nem pártpolitkát tükröznek, hanem valós veszélyt. A lényeget hangsúlyozva: nem elég az 5,5 millió oltott, nem elég a kommunikáció, továbbra is hiányolom az érthető, informatív tájékoztatást, és azt, hogy az oltást szinte házhoz vigyék  – mondja a főorvos, aki leszögezte: az oltási kampány nagyon jól indult, és nagyon szerencsés, hogy már ennyien (köztük gyerekek és tinédzserek is) kaptak vakcinát.

Ugyanakkor az emberek még mindig nincsenek tisztában az oltások működésével, milyenségével, márpedig a kommunikációnál most nincs fontosabb. Zacher ezen véleménye nem újkeletű, már májusban kifejtette az Index Sunday Brunch című podcastjében ezzel kapcsolatos gondolatait.

Boldogkői Zsolt virológus – aki szerint szintén lesz negyedik hullám, a kérdés csak az, mikor – a Sinopharm-vakcina antitestmérési tapasztalatait idézve az Indexnek elmondta: a hazai laborok eredményei alapján úgy tűnik, hogy a hatvan év felettiek 20-30 százalékánál, míg a nyolcvan év felettiek 50 százalékánál nem alakult ki megfelelő védettség.

Arról is beszámoltunk, hogy a román operatív törzs júliusi 8-ai adatai szerint eddig 715 magyar ment át Pfizer-oltásért Romániába– Zacher Gábornak erről is megvan a véleménye.

Szintén fontos leszögezni, hogy mindenki másképpen reagál az oltásra, ami nem nyújthat 100 százalékos védelmet. Ugyanakkor nagy probléma, hogy azoknak, akiknek a kínai vakcinától nem alakult megfelelő védettségük, nem kaphatnak harmadik oltást. Igenis kellene harmadik oltás, és nem egy nagyváradi Tesco-parkolóban kell megkapniuk ezt a magyaroknak – fogalmaz a doktor.

Meglátása szerint őszig még 2-2,5 millió embert kellene beoltani, hiszen a nyárnak hamarosan vége, a vírusvariánsok pedig az egész világot fenyegetik. A kórházban meglátása szerint most béke van, nincs annyi beteg, a gyanús, illetve igazoltan koronavírusos betegeket pedig a megyei kórházba irányítják. Ezen persze változtathat az újabb járványhullám, avagy a delta-variáns – teszi hozzá a főorvos.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz tegnap egy nyilatkozatában arra figyelmeztetett: ismét növekszik a járvány halálos áldozatainak száma, a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa kezd dominánssá válni: már a világ 104 országában mutatták ki.

Azokra a kérdésekre, hogy lesz-e negyedik hullám, mikor és hol nyaraljunk idén, avagy szabadon fesztiválozhatunk-e, szintén kiforrott véleménye van a hatvani főorvosnak, aki ezúttal is leszögezi: ne legyen igaza!

Útközben láttam ma egy fesztivál szlogenjét, idézem: „mindent bepótolunk!”. Hát, remélem, hogy ez tényleg csak a bulira vonatkozik. És ez most szól a koncerteknek, négyszáz fős esküvőknek, és pláne a külföldi kiruccanásoknak. Egyre több ország szigorít, és a korábban idézett oltási ranglista azért is fontos, mert ha itthon csökken az oltási hajlandóság, és folyamatosan romlik a pozíció, nem sokáig lesz zöld besorolásban Magyarország. Bár, ha engem kérdeznek, egyébként is azt mondom: keressünk belföldi úti célt, bírja ki a magyar tenger nélkül az idei nyarat, mert baj lesz! Mert negyedik hullám lesz, a kérdés csak az, hogy mikor és milyen – mondta Zacher Gábor.

Forrás: Index.hu

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest