Előző héten tartották meg a tavalyi évben elmaradt XVIII. Vajdasági Szabadegyetemet: a felnőttkorba lépő szellemi műhelyen mintegy százan vettek részt.

Nemcsak Vajdaságból, hanem Felvidékről, Budapestről, Szegedről, sőt, Hollandiából is érkeztek a kishegyesi Kátai Tanyán megrendezett Vajdasági Szabadegyetemre – tudtuk meg Szollár Ádámtól. 

A szervező Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) elnöke a Makó Híradónak elmondta, a tavalyi évben a járványhelyzet a szabadegyetemet is sújtotta, amelyet el kellett halasztaniuk, az idei évben pedig a korábbiakhoz képest fele annyi idő alatt kellett megszervezniük a szabadegyetemet.

– Fél évvel a rendezvény előtt már elkezdünk szervezkedni, de januárban még nem tudtuk, hogy mi lesz majd nyáron. Áprilisban kezdtük el a szervezési folyamatokat, ami három hónappal rövidebb időszak, mint amihez hozzászoktunk – mutatott rá Szollár Ádám, akitől megtudtuk továbbá, hogy rekordidő alatt teltek be a helyek. 

– Gondoltuk, hogy a résztvevők nagyon izgatottak lesznek, és hogy gyorsan fognak regisztrálni, de azt álmodni sem mertük volna, hogy másfél nap alatt elfogy az összes jegy – árulta el a VIFÓ elnöke. Elmondta továbbá, hogy a résztvevők mintegy fele volt már a Vajdasági Szabadegyetemen, a másik fele pedig először járt a rendezvénynek otthont adó Kátai Tanyán.

– Azt vettem észre, hogy akik most jönnek először, ők még egy kicsit idegenkednek az első nap egymástól, magától a környezettől, de az első napon volt egy olyan pont, ahol ismerkedős játékokat játszottak, és láttuk, hogy kicsit felszabadulnak, azóta már teljesen átélik a rendezvény minden pillanatát – emelte ki Szollár Ádám.

A programok kapcsán megosztotta, hogy fel voltak rá készülve, hogy lehet, hogy lesznek korlátozások a nyári időszakban, így úgy próbálták a programtervet kialakítani, hogy vajdasági előadókat kerestek fel, hiszen így biztosak lehettek, hogy ők itt tudnak lenni és előadni a nagyközönségnek, továbbá megtartották azt a szokásukat is, hogy műhelymunkákkal várták a résztvevőket.

– Az előző szabadegyetemen nagyon tetszett nekik, hogy szakképzett trénerek foglalkoztak velük a délután folyamán, ez most is így van. Három részre vannak osztva a résztvevők, ahol minden csoportot egy szakképzett tréner vezet, különböző témákat vesznek át, ami az önismerettel és a változással kapcsolatos. Ez azért fontos, mivel egy ilyen helyzet után figyelemmel kell azt kísérnünk, hogy a fiatalok hogyan dolgozzák fel ezeket a változásokat, amiket most a járványhelyzet is hozott. A workshopon szó szokott lenni az előadásokon elhangzottakról, és azokat a tapasztalatokat próbálják integrálni az életükbe – mutatott rá a VIFÓ elnöke. 

A Vajdasági Ifjúsági Fórum további tervei kapcsán elárulta, az idei, rövid szervezést követően decemberben már elkezdik a következő Vajdasági Szabadegyetemet szervezni, ami során arra fognak törekedni, hogy ismét 5 napig tartson a rendezvény, ugyanilyen minőségében.

– A terveket úgy szoktuk összeállítani, hogy kikérjük a résztvevők véleményét, illetve a vajdasági fiatalok véleményét is, kérdőíves formában, illetve személyesen, és ez alapján próbáljuk meghatározni, hogy milyen koncepciót fogunk majd létrehozni a következő szabadegyetemen. Mindenféleképpen szeretnék további újításokat bevezetni – hangsúlyozta Szollár Ádám. 

A XVIII. Vajdasági Szabadegyetemen bemutatták a Vajdasági Ifjúsági Fórum saját készítésű dokumentumfilmjét is, amely a Maradunk! címet viseli. Erről hamarosan külön cikkben olvashatnak a Makó Híradón! 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest