Az apátfalvi önkormányzat – pályázatok segítségével – húsz, különféle ingyenes gyermektábort szervezett erre a nyárra. A képen a Minden napra egy móka tábor résztvevői.

Nem unatkozhatnak az apátfalvi gyerekek, hiszen ezen a nyáron is érdekesebbnél érdekesebb táborozásokon vehetnek részt a faluban. Az apátfalvi önkormányzat ugyanis éppen húszat szervezett

A gyerekek hat, kéthetes angol táborban, foci táborokban, a Minden napra egy móka táborban vehetnek részt, s ellátogattak Makóra is a kalandparkba, ahol egy fergeteges délutánt töltöttek el. A Kihívás és Vizes táborok magukba foglalják az úszás oktatást a makói fürdőben, a Maroslelén zajló Kistérségi 7 próba táborba, pedig minden nap busszal szállítják a gyerekeket, akik nagyon jól érzik ott magukat.

De szerveztek Álom tábort, sport tábort, nemzetiségi roma tábort. A felsős tagozatos iskolásokat 3 napos táborba viszik Visegrádra és Poroszlóra, s szintén 3 napos tábort szerveznek Hollókőre is. A visegrádi, poroszlói és a hollókői táborozások: azaz a buszköltség, a szállás, a programok, valamint az étkezés is szintén ingyenes a résztvevő gyerekek számára.

– Ezen a nyáron körülbelül 350 apátfalvi gyereknek tudunk biztosítani ingyenes táborozást, napi 3 étkezéssel. Bízunk benne, hogy a gyerekek jól szórakoznak, élményekkel gyarapodnak, feltöltődnek. A szülők válláról is próbáltuk a terheket levenni, hiszen a táborok költsége körül 18 millió forint, melyet pályázatok segítségével tudunk biztosítani – mondta Szekeres Ferenc polgármester.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest