A máig ismeretlen tettes tíz, összesen 8,6 millió forintot érő antennát lopott el John Deere traktorokról. A képen az egyik hasonló műholdas antenna.

A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat, jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendőrség rendelkezésre álló adatok szerint 2021. május 27-én 3 óra 35 perc körül ismeretlen tettes behatolt egy mezőgazdasági gépeket árusító csengelei telephelyre, majd onnan – az ott tárolt és értékesítésre váró – új John Deere típusú traktorokról leszerelt és eltulajdonított 10 darab Starfire 6000 típusú antennát. A bűncselekménnyel okozott kár: 8 millió 600 ezer forint.

A bűncselekmény elkövetőjének felderítésére tett intézkedések ez idáig eredményre nem vezettek.a rendőrség

A hatóság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen. A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06-62-562-400-as hívószámán, továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó telefonszámon.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 500 ezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek.

Az összeg annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatóvá, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi.

A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest