Már csak a köztársasági elnöknek kell jóváhagynia, majd a parlamentnek megszavaznia, hogy Nagyér visszakapja 1952 nyarán elvett, eredeti nevét. A képen Nagyér központja.

A Miniszterelnökség Földrajzinév-bizottságától a közelmúltban kapta meg a nagyéri önkormányzat az értesítést, miszerint a Koós Tamás elnökletével működő bizottság 114. ülésén támogatta, hogy Nagyér kapja vissza történelmi, Nagymajláth nevét – tudtuk meg Lőrincz Tibor polgármestertől.

A bizottság azt is javasolta azt javasolták, kezdeményezzék a MÁV-nál, hogy a nagyéri vasúti megálló nevét is változtassák át Nagymajláthra.

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a község történelmi nevének visszaállítását a község polgármestere vetette fel még 2020-ban, s ezt az ötletet határozattal támogatta az általa vezetett képviselő-testület is.

Eredetileg a faluvezetés úgy gondolta, hogy az ügyben véleménynyilvánító népszavazást is tartanak, majd ettől annak egymilliós költsége miatt visszaléptek, ráadásul kiderült, hogy arra a törvény nem is kötelezi az önkormányzatot. Az ügyben a következő lépés, hogy a megyei kormányhivatalnak küldik el a megkapott állásfoglalást.

Nagymajláthot egyébként 1843-ban úgy alapította meg Nagymajláth György, a Temesvári Császári Kincstartóság adminisztrátora, a későbbi országbíró, hogy egy falunyi családot telepített a székegyházi pusztára.

A község nevét, „a múltat végképp eltörölni” szemlélet alapján gróftalanították egy rendelettel, s a közelben található Nagy ér nevét kapta meg 1952. július 1. óta.

Ha ismét Nagymajláth lesz majd Nagyér neve, akkor a bélyegzőket csak a polgármesteri hivatalban és néhány vállalkozásnál kell kicserélni. Az új lakcímkártyákat ugyanis a kormányhivatal automatikusan kipostázza a helybélieknek, így semmilyen költségük nem lesz a település névváltozása miatt. A helyi vállalkozások bélyegzőcseréjének költségét pedig magára vállalja a község önkormányzata. A sikeres helységnévcserét követően egyébként öt esztendeig párhuzamosan fut majd Nagyér és Nagymajláth neve is. Még a helységnév jelzőtáblákon is egymás alatt lesz olvasható a két helységnév.

Nagymajláth neve a helybéliek hivatalos otthoni dokumentumai közül egyen: a születési anyakönyvi kivonaton szerepel: mégpedig azokén, akik még helyben és otthon, nem pedig valamelyik kórházban születtek. Ők ma már csak huszonegyen vannak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest