Összesen 12 természetes fürdőhely használatát engedélyezte az idén Csongrád-Csanád megyében a kormányhivatal. Köztük a Maros Kalandpart Strandfürdőt is felkereshetik a vendégek. A részletekről kérdeztük dr. Ember Alexet, a Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját.

A vezérigazgató elmondta, hogy az idei évben a szokatlanul magas vízállás miatt kicsit később tudták elindítani azokat a folyamatokat, illetve vizsgálatokat, amik az üzemeltetéshez szükségesek. Itt medervizsgálatról, a vízminőség vizsgálatáról és egyéb ellenőrzésekről van szó. Ezek jelenleg már megvannak.

A vizsgálatokon kívül rengeteg biztonsági és egyéb szabályt kell még figyelembe venni. Kibólyázni, kijelölni a sávokat, úszómestert találni. Dr. Ember Alex hozzátette, hogy ez nagyon nagy felelősséggel jár, és minden biztonsági intézkedés szükséges.

A tulajdonos önkormányzattal folyamatos az egyeztetés, és velük karöltve kell bizonyos dolgokat kell bevezetni. A vezérigazgató kiemelte, hogy úgy néz ki, belátható időn belül nyitni tud a szabadstrand.

Összefoglalva ismertette, hogy a lényeg az, hogy ennek van egy engedélyeztetés része, ami már zöld lámpát is kapott, és vannak működtetési feltételei is, amit az imént említett a vezérigazgató.

Magát a Maros-partot prioritásként kezeli a szolgáltató és az önkormányzat is.

“Egy járványhelyzetben egy ilyen szabadtéri attrakció, mint a Maros-part, az felbecsülhetetlen kincs. Pont ezért a Maros-part nagyobb figyelmet kap, elemeket újítottunk fel, büfék nyitottak, bérelhető eszközökkel rendelkezünk, próbáljuk a Maros-partot még vonzóbbá tenni”

-tette hozzá a vezérigazgató.

Boritókép: delmagyar.hu (archív)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest