Tegnap volt a nemzetközi Bikini-nap, és a Rádió7 kapott az alkalmon, így megszólították Németh Alajost, azaz Lojzit, a Bikini együttes alapítóját.

A műsorban az együttes nevének eredetéről kérdezték, ahol Lojzi kifejtette, hogy nem a női ruhadarab miatt hívják így őket, hanem a Bikini szigetek miatt, ahol akkoriban atomrobbanások voltak, amiket az ottani patkányok túléltek, és úgy gondolták, hogy ez egy hatásos elnevezés lehet.

Az elmúlt időszakról is szó esett, konkrétan arról, hogy hogyan tudtak dolgozni a járványidőszakban, ahol Németh Alajos elmondta, hogy teljesen kicsinálta őket is az egész helyzet. Nem foglalkoztak abban az időszakban zeneszerzéssel, szinte semmi nem jutott az eszükbe. Kiemelte, hogy szerencsére túlélték, és az idei nyáron terveik szerint minden már a régi kerékvágásban halad.

Szinte teljesen megtelt a koncertnaptár. Elmondta, végig fogják járni az országot, sőt még a határon túl is fognak koncertezni.

Tervei között szerepel egy Trianon tematikájú mű, de még nem döntötte el konkrétan milyen formában fog megjelenni.

Forrás: Rádió7
Borítókép: A Bikini együttes hivatalos oldala

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest