Búcsúját tartja ma a Szent László Király templom Makó-Újvároson. Az ünnep délelőttjén szentmisét mutatott be Iványi László orosházi esperesplébános, este pedig jótékonysági orgona-trombita hangversenyre várták az érdeklődőket. Az alkalom bevételét az épület felújítására fordítják majd.

Az idén 108. születésnapját ünnepli az újvárosi római katolikus közösség temploma, amelyet Szent László király tiszteletére szenteltek fel. A június 27-én tartott búcsú ünnepi szentmiséjének bemutatására Iványi Lászlót hívták meg. – Követendő példaként áll előttünk lovagkirályunk személye, aki erős kézzel és keresztényi szeretetben vezette az országot, tovább építve Szent István örökségét. Bátor volt és kiváló katonai erények jellemezték, mély vallásossága és erkölcsössége miatt rendkívül népszerű volt az emberek körében – méltatta László királyt szentbeszédében az orosházi plébános.

A kanonok-esperes felidézte a szent uralkodó egyházépítő munkásságát, a hozzá kapcsolódó legendákat és azokat az elnevezéseket is, amelyekkel illették őt tisztelői: a vendégszeretet példaképe, a bőkezű adakozás gyakorlója, a vitéz lovagság mintája, a békesség nagy szeretője, a szegények pártfogója, az alázatosság követője, a tudatlanok oktatója. – Eszménykép ő minden magyar ember számára ma is – foglalta össze László atya, akit névnapja alkalmából Pálfai Zoltán plébános köszöntött a szentmise végén, áldást kérve további működésére. Az alkalmat követően szeretetvendégségre várták a jelenlévőket.

Az ünneplő közösség ma este a nap méltó lezárásaként egy jótékonysági orgona-trombita hangversenyt is szervezett. Fellépői Dóbisz Áron és Samodai Bence János voltak; a tehetséges, fiatal művészek Bach, Torelli, Martini, Liszt és Vivaldi műveiből adtak elő. A koncert bevételét az újvárosiak a templom további felújítási munkálataira fordítják majd.

Mint arról korábban hírt adtunk, ebben az esztendőben elkezdődött a Szent László Király templom belső terének megújítása. Az épület falain korábbi beázások okoztak súlyos károkat, melynek következtében a kereszthajó néhol kétségbeejtő, néhol balesetveszélyes állapotba is került. Azokat a részeket, ahol a vakolat leomlott, tavasszal felbontották és jelenleg is száradás alatt állnak. A folyamat végén lesz lehetőség a helyreállítás munkálatait elvégezni, erre várhatóan még ebben az évben sor kerülhet. A javítások jelentős részét a plébánia az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott 15 millió forintos támogatásából fedezi.  A további problémák korrekciójához pályázati segítségre és olyan adakozói támogatásra is szükség lesz, mint a mostani. Ugyanis továbbra sem megoldott a templom alsó szigetelése, a zsindely cseréje és az aljzat hosszanti repedésének orvoslása a kereszthajóban.