A földszinti bérlők kérésére egységes homlokzatot szeretne itt is kialakítani az önkormányzat, mondta el Farkas Éva Erzsébet a fogadóóráján. Egyre valószínűbb egy idei 200 millió forintos járdaprogram megvalósítása is.

33 lakos jelentkezett be előzetesen a polgármester fogadóójára, ahol Farkas Éva Erzsébet többek között az ügyvédi irodák épületének földszinti bérlőivel is egyeztetett egy egységes arculatú homlokzat kialakításáról. Itt a Posta utca felé 4 üzlethelyiségből 3 van most kiadva, a másik oldalon pedig fodrászat és cukrászda működik.

– Az ősz folyamán a homlokzat egységes arculatát megpróbáljuk kialakítani, a turisztikai szezon végét megvárva, erre vonatkozóan árajánlatokat kérünk be. – tájékoztatott a polgármester. Hozzátette: az épület az önkormányzat tulajdona, a homlokzat kialakításának költségét így fedezik, de például a nyílászárók tekintetében valamilyen formában megoszlanak majd a költségek a bérlőkkel.

Önkormányzati lakások felújításáról is érdeklődtek, ezzel kapcsolatban Farkas Éva Erzsébet elmondta, a START munkaprogram keretében idén ötöt tudnak felújítani, a tervek szerint ősszel lehet majd megpályáztatni a lakásokat.

– Hivatalos értesítés még nem érkezett, de június végén, július elején várható döntés a kiesett iparűzési adóbevétel tekintetében, ezt úgy tűnik, hogy az önkormányzat felhasználhatja fejlesztésre, nagy valószínűséggel idén el tudunk indítani egy 200 millió forintos járdaprogramot. – ismertette a terveket a polgármester, így mostanra szinte biztossá vált, hogy erre a beruházásra lehetőség lesz 2021-ben.

Czuczor utcán élők abban kértek segítséget, hogy nem-e lehet valamit kezdeni az elmúlt időszakban megnövekedett kamionforgalommal, az önkormányzat ezzel kapcsolatban is egyeztetéseket kezdeményez majd.

A polgármester arról is beszámolt, hogy ma járt nála egy fiatal gyermekorvos házaspár, akik szeretnének Makóra költözni. Mint kiderült családtagjaik élnek itt, és a látogatások alkalmával megtetszett nekik a város, ezért úgy döntöttek itt szeretnének családot alapítani.  Farkas Éva Erzsébetnél azzal kapcsolatban érdeklődtek, hogy milyen lehetséges praxisok, vagy feladatellátás van Makón, és térségében. A fiatal pár, mint megtudtuk Szolnokról költözne a városba.