A pályázaton 3.2 millió forintot ítélt oda a kuratórium a helyi értéktárnak – tájékoztatta a Makó Híradót Szikszai Zsuzsanna, az Értéktár bizottság elnöke.

Mint portálunkhoz eljuttatott közleményében olvasható: Makón a nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény adta lehetőséggel élve 2013 óta települési értéktár működik. Az értéktárba azok a makói önkormányzat területén föllehető értékek kerülhetnek be, melyekre a makói emberek büszkék lehetnek, melyekről azt gondoljuk, erősítik a városunk iránti ragaszkodást, öregbítik városunk jó hírnevét.

Eddig 109 értéket gyűjtöttek össze, 8 kategóriában, ami egy nagyon szép szám a város nagyságához és nagy múltjához viszonyítva. Ezen az értékek közül, már nemzeti értékeink és a hungarikumok közé a makói vöröshagyma bekerült. Melyre nagyon büszkék a makóiak. 2019-ben elindítottuk a Makói értéktár címmel a közösségi oldalunkat, hogy minél több formában tudjuk népszerűsíteni a kincseinket.

A HUNG2020 pályázaton a Makói Múzeumért és Kultúráért Alapítvány nevében pályázunk. A helyi értéktár nem külön jogi személyiség, s az önkormányzat a járványveszélyes időszakban más tevékenységeire fordít nagyobb hangsúlyt, így a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum alapítványa a pályázó. Az alapítványunk 2001 óta áll a város, a kultúra, a helytörténet szolgálatában.

Az elmúlt évben sikeresen pályáztunk a HUNG20 kiíráson, melyen ÉRTÉKEINK, Makó város értéktárának kincsei – kiadvány és kiállítás létrehozását tűztük ki célul. Ez év tavaszára el is készül a vándorkiállítás és az összefoglaló kötet.

A Makói Települési Értéktár idén is pályázatot nyújtott be, amely támogatásból rendezvényekre és weblap létrehozását szeretnénk megvalósítani. A pályázat címe: Települési értéktár kincseinek bemutatása honlapon és „ Kincsesnapok” rendezvények segítségével.

A  pályázaton 3.2 millió forintot ítélt oda a kuratórium a helyi értéktárnak.

A támogatásból megvalósítani tervezett tevékenység:

Makó város értéktárának weblap létrehozása arra ad majd lehetőséget, hogy minél szélesebb körben ismertessük meg városunk kincseivel az itt és környező települések lakosságát. Ezzel ösztönözve őket arra, hogy megismerve a már rögzített értékeinket, saját településükön bátran nyújtsanak be javaslatokat a helyi értéktár bizottságokba.

A jelenlegi járványveszély miatt is sokkal többen kutatnak az internet világában, nemcsak közösségi oldalakon, hanem honlapokon is. Ezért is fontos számunkra a honlap létrehozása, hogy szélesebb rétegeket érjünk el a tartalmaink népszerűsítésével, megismertetésével.

A web-lap fejlesztésének célja, hogy

  • megfelelő technikai háttér álljon rendelkezésre a digitális kultúra közvetítéséhez
  • a települési értéktár adatbázisai megfelelő tartalommal mindenki számára hozzáférhetővé váljanak úgy, hogy eközben megfelelnek a biztonsági követelményeknek
  • az értéktár digitális tartalmain keresztül egyforma módon kapcsolódjon az oktatási, illetve az idegenforgalmi szektorhoz (valódi igények kielégítésének elve)
  • fenntartható szolgáltatást hozzon létre
  • a weblap erősítse a helyi identitást, miközben fenntartja az európai kultúra sokszínűségét, biztosítja a digitális tartalmak hozzáférhetőségét az Európai Unió minden polgára számára (többnyelvűség minimális elvárása)
  • a digitális tartalmakat hozzáférhetővé teszi a fogyatékkal élők számára
  • megfelelő legyen a különböző korosztályi, társadalmi elvárásoknak
  • magas szintű vizuális kultúrát közvetít.

 „Kincses napok” -Makó és térségének értéktárainak bemutatkozása

Több rendezvényt tervezünk a pályázat segítségével megrendezni.

Az első „ Kincses napok” családi program, amit a József Attila Múzeum udvarán, a helyi skanzenbe képzeltünk el. A program keretében bemutatkozási lehetőséget kapnak a térség értéktárai, így kölcsönösen, megismerjük a Maros menti települések értékeit, nevezetességeit, kulturális örökségüket. Minden olyan települési értéktár bizottságot, akik elfogadják meghívásunkat, kapnának teret, sátrat, egész nap forgó színpad szerűen adnánk lehetőséget számukra a bemutatkozásra. A makói értéktár, a már elkészült vándorkiállítása nyitná meg a rendezvény. Az egész napos családi rendezvényen azon kulturális csoportok, néptáncegyüttesek, fúvószenekarok lépnének színpadra, akik az értéktárban szerepelnek. A makói hagymatermesztés eszközeit, termelési módjait a hagymás házunkban megtekinthetik az érdeklődők. Helyi kézművesek meghívásával népszerűsítenénk a makói kézműves termékeket és készítőiket. A gyermekeket kézműves foglalkozásokkal és népi játszóházzal várnánk. A második rendezvény a város környéki települések falu napi programjához csatlakozna.

Ezen a helyi ünnepségen állítanánk fel a kiállítási anyagunkat, a kötetbe szerkesztett értékeinket pedig egy könyvbemutató keretében ismertetnénk.

A Maros mentén élők ismerjék meg a közelükben élők értékeit, tiszteljék és fogadják el egymást, így erősítve a települések fiataljainak és időseinek együtt gondolkodását, együttműködését.

Borítókép: archív fotó

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest