Siha Zsolttal, a Makó FC vezetőedzőjével beszélgettünk a nyári programokról, a pihenőről és a felkészülésről is.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Makó FC csapata megnyerte saját, Megyei I. osztályú bajnokságát, és a sorsolást követően az is kiderült, hogy pótselejtező nélkül feljutott az NB III-ba, ami hatalmas teljesítmény.

Elmondta, hogy a játékosok június 21-ig kapnak nyári pihenőt, majd onnantól kezdődik újra a felkészülés. Az lesz számukra a 0.hét.

Játékosbeli erősítésekről is mesélt, ám konkrét dolgot nem árult el. Kiemelte, szeretnének igazolni, tárgyalások már vannak, de hivatalos döntés még nem született.

Az edzőtáborról és kérdeztük, amire azt válaszolta, hogy külfödre nem fognak utazni, viszont csapatépítő, tábor jellegű események lesznek a klubnál. Napközi rendszerhez hasonlította a felkészülést, miszerint szeretné, hogy minél több időt töltsön a csapat együtt.

Beszélgetésünk során ismertette, hogy tervben van a bajnokság kezdetéig 6 edzőmérkőzés, de hivatalos időpontok még nincsenek ezzel kapcsolatban.

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest