Június 26-án rendezik meg a Makó közlekedési eszközei című kiállítást, s adják át a nemrégiben vásárolt Nagyatádi kocsit. A képen az Apátfalváról vásárolt Nagyatádi-kocsi.

A június 26-i Múzeumok és Tájházak Éjszakáján nyílik majd meg a Makó közlekedési eszközei című kiállítás, s avatják fel a nemrégiben egy pályázat segítségével megvásárolt, 1947-ben készült Nagyatádi-kocsit.

Az átadó alkalmából kéri a József Attila Múzeum mindazok segítségét, akik rendelkeznek Nagyatádi-kocsiról készült fényképekkel, vagy tárgyi emlékekkel, esetleg a kovács- agy bognármesterség kellékeivel, munkaeszközeivel, mesterlevéllel, akkor azokat adományként szívesen fogadja a múzeum. S ezeket a Makó közlekedési eszközei című tárlatán be is mutatja.

Az emlékek felajánlását személyesen a múzeumban, vagy a 62-213-540-es telefonszámon lehet megtenni, egészen június 21-ig.

De miért Nagyatádi?

Szikszai Zsuzsanna múzeumigazgató szerint: Nagyatádi István egykori földművelési miniszter tett látogatást egykoron Makón, és talán még ült is egy ilyen kocsiban. Onnan kapta, és ragadt rá, hogy Nagyatádi kocsi név. Ezt aztán Móra Ferenc nagyon szépen kifigurázta, hiszen látta az ellentmondást, hogy mennyi gond volt a ’20-as, ’30-as években, mégis ilyen kocsira telt a gazdáknak, amelyeket az ünnepeken, és nem a hétköznapokon használtak.

A Magyar Néprajzi lexikon pedig azt írja: Nagyatádi-kocsi: a 18. sz. vége óta ismert, Hódmezővásárhelyen kifejlesztett, ottani bognár- és kovácsmesterek által szinte az egész Alföldön a parasztság között elterjedt kocsifajta. Festett, fényezett, féderrel ellátott → kocsi, elöl-hátul bőrüléssel. Átmenetet alkot a teherhordásra alkalmas szekér és a személyszállításra is használható kocsifajták között. Ha ugyanis terhet akartak rajta szállítani, a hátulsó → ülést leszerelték és 2–3 q árut rakhattak bele. A kétféle használati módja, továbbá kerekeinek az útviszonyokhoz való alkalmazkodási képessége tette népszerűvé.

Előállítása bognár-, kovács-, szíj- és nyereggyártó mesterek együttműködését igényelte úgy, hogy régen a fővállalkozó a kovács, a századforduló óta pedig a bognár volt, a többi mester neki bedolgozott. Szekrénye eredetileg faberakással bordázott (első történeti említésben is „egészen bé bőrözött, úgy nevezett bordás kocsi” a neve) fonás volt, de a későbbi időkben a fonást faragás vagy vésés pótolta. A kocsit a legkülönbözőbb színűre festették. Elnevezését az 1920-as években népszerű Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszterről kapta.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest