A közelgő évforduló alkalmából Márton Imrével, az egyesület elnökével és alapítójával beszélgettünk. Visszanyúltunk teljesen a gyökerekig. Mesélt az ötlettől egészen a megvalósításig, illetve a szakosztályokat és az eredményeket is ismertette.

Az alapító elmondta, hogy még Szombathelyen, a tanulmányai alatt kezdett el keleti harcművészetekkel foglalkozni. Előtte birkozott. A 80-as években egy missztikumát élte a távol-keleti küzdősport, ám az akkori rendszer nem mindig viselte ezt kellemesen. Egyre több távol-keleti harcművészet tört be akkoriban Európába. Többek között a karate, a kick-box, a jiu-jitsu, ám egy judo szakkönyv szerint az aikido volt a leg-leg. A legnehezebben elsajátítható és  leghatékonyabb küzdősport. Pont abban az időben egy hírdetés jelent meg az újságban, miszerint Schönherz Zoltán Budo SE felvételt hírdet aikido és judo szakosztályába. Márton Imre meglátogatta az egyesület, és így került közvetlen kapcsolatba az aikidoval. A rendszer a keleti küzdősportokat nem fogadta el hivatalos sportágnak. Nem tiltották annyira, de nem  is támogatták. A karaténak igen nagy tábora volt. Majdnem minden karate volt ami nem judo. Idő telt el addig, hogy az aikido kicsit önálló arculatot mutasson.

Hogy lett ebből makói egyesület?

Szombathely volt Budapest mellett az a hely, ahol legnépszerűbb volt az aikido, és ott a főiskola elvégzéséig rendszeresen jártam edzésekre, de szünetekben hazajártam Makóra, és itthon is edzettem a baráti kapcsolataim által, miatt. Gyakorlatilag ebből kezdődött az, hogy 1985-ben elkezdtem itthon dolgozni, és létrehoztunk egy csoportot, aki gyakorolja a karatet és az aikidot. Utána elindítottuk az utánpótlás korcsoportot, nehezen indult el viszonylag, de egyre több helyen bemutatóztunk, és pillanatok alatt úgy felfutott, hogy csak a gyerekedzésen több mint 60-an voltak jelen. De ekkor még az egyesület nem jött létre, csak különböző csoportok voltak. Utána ebből a három csoportból és stílusirányzatból jött létre 89-ben, amikor a szabályok ezt lehetővé tették. Létrehoztuk a Makó Budo Klubot. Júniusban megtörtént az alakuló közgyűlés, és létrejött a három alap szakosztállyal az egyesület, ésa október 23-án vált jogerőssé az egyesület bejegyzése.

Márton Imre elmondta, hogy akkor elkezdtek makói  Budo gálákat is szervezni, amelyekről a nagy, országos médiumok is előszeretettel számoltak be. Volt olyan esemény is, ahol az Eurosport készített róluk műsort. Egyre népszerűbb lett a Budo sport, és egyben a makói egyesület. Egyre több szakosztályt indítottak el, és lányok is előszeretettel csatlakoztak hozzájuk. Elárulta, hogy jelenleg 190-200 fő látogatja edzéseiket.

Ez elmúlt években több jeles eseménynek adott otthont az Erdei János Városi Sportcsarnok a Makó Budo Klub közbenjárásával és szervezésével. Volt ifjúsági Taekwondo Olimpia, ökölvívó emléktorna, de különböző harcművészeti bemutatókból sem volt hiány.

 

Jelenleg hány szakosztály van?

Jelenleg hét szakosztály működik. Megvan az alapító szakosztály közül az aikido és a kick-box, ezen kívül van taekwondo, ami a 2000-es évek elején csatlakozott hozzánk, van az ökölvívás ami 95-től működik. Van  a battodo, ami japán karddal való vágást jelenti. Ez egy kicsit elvontabb. Van még az aerobik, ami ugye nem harcművészet. Idén létre lett hozva a sport és rekreációs szakosztály is, azoknak akik nem akarnak versenyszerűen sportolni, de mégis egyesület területén belül szeretnének tevékenykedni.

Hogyan működik a versenyzés?

Vannak versenysportágak, pl. kick-box, ökölvívás, taekwondo és az aerobik. Ez a négy versenyirányzatot képvisel. Az összes többi rekreációs szintű, pl. bemutatók vagy vizsgák vannak belőle. A sport és rekreációs szakosztályban  ilyen belső versenyek vannak, házi megmérettetések. Itt inkább a tagok magukkal és saját teljesítményükkel versenyeznek.

Milyen fajta küzdelmek vannak?

Ha a kick-boxot vesszük alapul, ott van olyan hogy kontakt, és gyakorlatilag no kontakt. Ugyanúgy van fullkontakt is, ami k.o-ra megy. Nyílván mindegyik szakosztályban ez másképp működik, például  a taekwondóban, a klasszikus, egymás elleni küzdelmen kívül formagyakorlat versenyek is vannak, de ez a kick-boxra is igaz. Ez a tradicinálisoknál kevésbé van meg, de a kick-boxban önállóan, kitalált gyakorlatsorral  is fűszerezheti a versenyeket az adott versenyző. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy tornagyakorlatot.

 

Milyen eredményeket ért el az egyesület?

Vannak a klasszikus sporteredmények, ahol van világbajnoki címünk is, hiszen Makó Evelin a kick-box szakosztály tagja, aki volt utánpótlás világbajnok. Helyezettjeink is voltak világversenyeken. Magyar bajnoki címből több szakosztálynak is vannak birtokosai. Magyar bajnoki helyezéseink szinte minden szakosztályban vannak. A klasszikus sporteredményeken túl, vannak bizonyos minősítések is. Klasszikus tanuló fokozatok, és feljebb, a mesterszintek is. Ebben is elég jól állunk, hiszen egy-egy magasabb fokozatot megszerezni felér egy országos, vagy akár egy európai-bajnoki cím megszerzésére befektetett munkával is. Nem napokról van szó, hanem évekről felkészülés tekintetében.Lehet, hogy nem az első év a legintenzívebb, de az normális. Ezek nagyon komoly eredmények. Most már minden szakosztályunknál több edzői végzettségű oktatónk is van. Nem mindegy az edző minősége sem. Persze a papír nem mindig elegendő,  a gyakorlat mutatja meg igazán, de azért tudáshátteret feltételez a papír is. Ahol vannak sokan, ott jó edző van, ahol nincsenek, ott kevésbé jó. Nagyon egyszerű a képlet.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest