Elfogták a gyújtogatót

A szegedi körzeti megbízottak rövid időn belül azonosítottak egy helybeli férfit, aki postaládában lévő szórólapokat gyújtott meg egy társasháznál a Tisza-parti városban.

15 éves az őszödi beszéd

Gyurcsány Ferenc 15 éve, 2006. május 26-án mondta el zárt ajtók mögött az őszödi beszédét, amelynek későbbi kiszivárgása leleplezte a hazugságokra alapozott kormányzását. A hangfelvételt szeptemberben küldték el ismeretlenek a magyar sajtónak, azt követően, hogy a Gyurcsány-kormány történelmi megszorításokat vezetett be.

A közösségi élet már nagyon hiányzott a MENYUKE tagjainak

Másfél év után először gyűlhettek össze a Megváltozott Munkaképességűek és Nyugdíjasok Makói Közhasznú Egyesületébe tartozók. A klub bizakodva tekint a 2021-es esztendőre, fontos döntéseket hoztak működésükről és megválasztották tisztségviselőiket is. Az alkalmon a vidám beszélgetés mellé süti is járt mindenkinek.

Kutyákat dobott a kukába a nyugdíjas férfi

A rendőrség gyanúja szerint egy 64 éves férfi egy állateledeles zsákba tette, majd bántalmazta a hat kiskutyát, s a csomagot a buszmegálló kukájába dobta. A körzeti megbízott egy nap alatt megtalálta a férfit, aki elismerte tettét.

5 millió 40 ezer a beoltott, 213 az új fertőzött, elhunyt 41 beteg

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 040 222 fő, közülük 3 196 604 fő már a második oltását is megkapta. 213 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 723 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 41 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 622 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 675 082 fő, az aktív fertőzöttek száma […]

Jó reggelt, Makó!

Elkészült egy új közpark  Újvároson, adománycsomagokat adtak át Makón, nyári táborokkal készül a Návay, imádják a falvakban a közösségi programokat, keddtől oltják a magyarcsanádi ebeket, vége az ingyenes parkolásnak.