Június elején Szarvason, de a nyár folyamán Törökszentmiklóson és Nagyecseden, illetve egy online versenyen is bemutatnák tudásukat a Forgatós táncosai. Doktor László művészeti vezetőtől azt is megtudtuk, hogy új viseleteket is készítenek, illetve hogy a pandémia nem vette el a táncosok kedvét, hogy folytassák a munkát.

Doktor László a Makó Híradónak elmondta, legközelebb június 4-6 között Szarvason, az Országos Gyermek- és Ifjúsági Szólótáncversenyen mérhetik össze tudásukat a fiatal táncosok. A döntőn a Forgatós egy párja méretteti meg magát gyermek kategóriában. A művészeti vezető aláhúzta továbbá, hogy ez nagy megmérettetés, hiszen ez a verseny ahhoz hasonló, mint a felnőtteknél az Aranysarkantyú.

Mindezt a Mester és Tanítványa országos verseny követi, amely online formában kerül megrendezésre. A filmeket 27-én rögzítik majd, a Forgatós pedig két produkcióval készül, amelyet Budapestre kell eljuttatniuk.

Tervezés alatt áll, hogy júniusban több korosztállyal vennének részt a Nagyecsedi Verbunk és Csárdás országos versenyen, ahol pár évvel ezelőtt nagyon jó eredménnyel zárt a makói táncegyüttes – tudtuk meg Doktor Lászlótól, aki arra is rámutatott, hogy augusztus első felében Törökszentmiklós is a terveik között szerepel a kalotaszegi fesztivállal, illetve Budapestre is kaptak meghívást.

Kiemelte továbbá, hogy a városból is érkeztek felkérések, augusztus 20-án egy 40 perces műsort mutatnának be, illetve táncházzal is készülnének.

A művészeti vezető elárulta, bizakodva tekintenek a jövőbe, örülnek a felkéréseknek és a versenyeknek, amelyek már szinte biztosan meg lesznek tartva. Mint fogalmazott, olyan eredményeket szeretnének elérni, amire büszke lehet a táncegyüttes és öregbíthetik Makó város hírnevét is.

A nemrégiben újrainduló próbák kapcsán elmondta: eddig nem tapasztaltak lemorzsolódást, bár – mutatott rá – telefonon tartja a kapcsolatot a megyén belül is a kollégáival, akik panaszkodnak arra, hogy sokan abbahagyták.

Doktor László hangsúlyozta továbbá a versenyek fontosságát is, akkor is ha amatőr csapatról van szó, hiszen véleménye szerint elengedhetetlen a verseny, továbbá szólt a sikerélmény szükségességéről is.

Terveik közt szerepel az Örökség egyesület által szervezett országos találkozó is, amely meghívásos alapon működik, és amelyre a Forgatós táncosai is meghívást kaphatnak.

Doktor László arról is beszélt portálunknak, hogy kihasználva a pandémiát egy tanulmányt készített, Csodálatos Kalotaszeg címmel, amelyet sok egyesületnek bemutatott online, Makó testvérvárosában, Csíkszeredában is. Ennek kapcsán kiemelte annak fontosságát, hogy ne csak a táncosok lába, hanem szelleme is képezve legyen.

 

 

Borítókép: archív fotó

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest