A szokásaink is mások lettek. Szekeres Anna blogja.

Talán mindenki egyetért velem abban, hogy alaposan megváltozott az a világ, amiben korábban otthonosan mozogtunk és ahol még jól is éreztük magunkat. Vagy legalábbis a megszokott keretek közt alakítottuk ki a legélhetőbb formát a magunk számára. A napi rutin, a bejáratott szokások, a tervezhető beosztás természetes volt számunkra, a dolgok dinamikáját mi alakítottuk és szinte mindenben magunk döntöttünk: hová megyünk, kikkel töltjük az időt, merre utazunk, milyen programot szervezünk. A vírushelyzet viszont a létezésünk az egyik legérzékenyebb területén talált el bennünket: a szabadságunk korlátozásában.

A tiltásokkal körbevett szabályerdőben, szorongással a tarisznyánkban, óvatosan lépkedve kerestük az utat több mint egy esztendőn át. És közben magunkat is, a régi életünket, az ismert dolgainkat, a bevált módszereinket. Csalódásokon túl, reménykedéseken innen azután rájöttünk, nem tehetünk mást: alkalmazkodnunk kell. Mert a testi egészségünk nagyon fontos, de lelkileg és mentálisan sem mindegy, közben mi történik velünk. Szó szerint távolra kerültünk mindentől, ami addig fontos volt és új, biztonságosnak tartott hidakat kellett teremtenünk másokhoz. A kényszerűség sokakat rábírt, hogy mélyedjenek el a digitális világban; tanuljanak meg sms-t írni, közösségi oldalakat használni, ha eddig nem tették.

 

Idősebb ismerőseim közt növekedtek a telefonszámlák; az otthon töltött idővel együtt pedig a depis állapot is. Konfliktusforrás lett az otthoni, új házirend, főleg, ha kontrollálatlanul maradt valaki a négy fal között. Új értelmet nyert az iskolába, munkába járás fogalma, már abban az esetben, ha ez a másik szobát, vagy az ágy melletti íróasztalt jelentette. Sokan innen szervezték hónapokig az egész életüket, végeztek el tanfolyamokat, vettek részt értekezleteken, továbbképzéseken és készültek vizsgákra, érettségire. Egy szoba dolgozóként, nappaliként, hálóként, gyermekmegőrzőként és még ki tudja hány szerepében funkcionált, akadt, ahol egyszerre tette. Vele együtt dobogós helyiség lett a konyha, többen olyan gasztronómiai ismeretek birtokába jutottak, amit maguk sem reméltek. És hát nem beszélve a hűtőnyitogatásról, amit olykor már nem az éhség, hanem az unalom generált. A folyamatok következő lépéseként jöhettek a plusz kilók, aminek otthoni ledolgozásához azért kellett némi lelkierő. A közösségi testmozgás örömét a számos online lehetőség azért nem teljesen pótolta. Mint ahogy a virtuális családi ünnepek, a távolról üdvözlés, az online koncertek sem voltak az igaziak.

Sokat változtunk, talán tanultunk is. Az új szokásokból lehet, van, amit érdemes és kell is megtartanunk. És akad bőven, amit szeretnénk örökre elfelejteni.

A májusi napsütés hívogat a szabadba, a teraszokra, kirándulásokra.

Csalogat a szívünk is, hogy merjünk és higgyünk: lesz végre élmény, közösség, szabadság.

Nyár közeleg.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest