Apátfalván járt a Magyar Honvédség oltóbusza

Mintegy 180 fő beoltását teszi lehetővé egy nap alatt az az oltóbusz, amely hétfőn Apátfalván várta a lakosokat. Juhász Tünde kormánymegbízott a településen kiemelte: a mobil oltóállomás is azt segíti, hogy minél könnyebben és minél egyszerűbben eljusson mindenkihez az oltás.

Újabb földeáki civil szervezet bocsátott ki támogatói jegyeket

Most a Földeáki Népművészeti és Hagyományőrző Egyesület kéri a helybéliek támogatását. Az ezer forintos támogatói jegyeket szerdáig lehet váltani. – Egyesületünk immár harmadik éve tevékenykedik aktívan községünk kulturális életének felpezsdítésén, a hagyományőrzés és a népművészet értékeinek átadásán, megőrzésén. Azonban a tavalyi év során a pandémia következtében egyesületünk lehetőségei is korlátozódtak, számos rendezvényünk elmaradt ezen időszak […]

Újabb látványos szakaszban a földeáki sportcsarnok építése

A belső hőszigetelését is megkezdték a Návay iskola udvarán tavaly szeptember óta épülő leendő sportcsarnoknak. Nemrégiben a falak külső hőszigetelését kezdték meg, a hétvégén készült képek tanúbizonysága szerint már a belső szórt hőszigetelés felvitele is megkezdődött, a majdan nem csak az iskolai testnevelésre, de közösségi célokra is igénybe veendő sportcsarnok épületében. A munka látványos, a […]

Utcahosszal nyerte a bajnokságot a Makó FC

A szezon elejétől kezdve imponáló magabiztossággal utasított maga mögé mindenkit a makói csapat, amely az UTC elleni hétvégi győzelemmel bebiztosította az első helyét. A megyei I. osztályban országos szinten is kimagasló teljesítményt nyújtott a Makó FC.

Boldogságkert is készült az Önkénteskedj programban

Földeákon, Óföldeákon, Kiszomboron, Magyarcsanádon, Óföldeákon, Mártélyon és Mindszentes is zajlott a EFOP-pályázat által támogatott Önkénteskedj! Programsorozat, számos közösségfejlesztő elemmel. Földeákon Az „Önkénteskedj!” programsorán több alkalommal önkéntes tevékenységre hívták a lakosságot. Ennek keretében könyvgyűjtés és karácsonyi játékgyűjtés került megszervezésre. Az összegyűjtött könyveket a Földeáki Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény keretein belül működő bölcsőde intézményének juttatták el, […]

Kilenc évet kapott az élettársára és vitapartnerére a szobát rágyújtó férj

A szatymazi férfi összeveszett a sértettel, majd elment a boltba szeszesitalt venni. Amikor visszatért, alvó ittas feleségére és a sértettre gyújtotta  bakterhát szobáját. Az élettársát kimentette, vitapartnere is kimenekült a lángok és a füst elől. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt annak a férfinak az ügyében, akit a Szegedi Törvényszék különös […]

Egy csővel verte agyon a feleségét

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki a múlt hét pénteken ölte meg a feleségét. Fotó: police.hu. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított és a sértett között 2021. április 23-án délután egy óra körül szóváltás alakult ki egy szegedi panzióban, melynek során a férfi több alkalommal fejen és nyakon ütötte a sértettet […]

Négy határsértő Csanádpalotánál

Csanádpalota külterületén egy határsértőt fogtak tegnap a rendőrök, míg három határsértő megkerülte a az autópálya-határátkelőt, de őket is fülön fogták. A járőrök tegnap hajnali 5 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között egy esetben 15 határsértőt tartóztattak fel Újszentiván közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a férfiak szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem […]

Csúcsot döntött az oltáspártiság

A magyarok nyolcvan százaléka oltáspárti és hetven százalékuk nem ért egyet a kínai vakcina betiltásával, amit a baloldal korábban követelt.

Jó reggelt, Makó!

Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok, választókerületi bejárást tartott Czirbus Gábor, Farkas Éva Erzsébet Szent György napi misén járt.